Pesti Srácok

A gazdasági és a biztonsági kapcsolatok erősítése céljából Új-Zélandra látogatott a kínai külügyminiszter

null

Új-Zélandra látogatott Vang Ji kínai külügyminiszter. Winston Peters új-zélandi miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter a találkozó után közölte, hogy Vanggal megvitatták az indiai–csendes-óceáni térség kereskedelmi, üzleti és biztonsági kérdéseit, de szóba kerültek emberi jogi kérdések, valamint a kínai Hszincsiang–Ujgur Autonóm Terület, Hongkong és Tibet helyzete is. Az új-zélandi diplomácia vezetője kínai kollégájának emellett kifejezte kormánya aggodalmát "a Dél-kínai-tengeren és a Tajvani-szorosban megnövekedett feszültségek miatt".

A szigetország mellett Ausztráliát is érintő diplomáciai útjának első állomásán Vang Ji kijelentette, hogy bár Peking és Wellington stratégiai kapcsolatai továbbra is fennállnak és "egészséges lendületben vannak", a jelenlegi kaotikus geopolitikai helyzetben – nemzetközi és regionális kérdésekben is – Kína kész megerősíteni azokat.

– mondta. A szomszédos Ausztráliával vagy az Öt Szem (Five Eyes) elnevezésű hírszerzési együttműködési program további tagjaival (Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Kanada) ellentétben Új-Zéland politikai és gazdasági kapcsolatai Kínával – noha Wellington több kérdésben is bírálta a pekingi vezetés intézkedéseit – jobbára szívélyesek maradtak az elmúlt években is: Új-Zéland például tavaly megújította, és tovább szélesítette legfontosabb kereskedelmi partnerével 2008-ban – a fejlett országok között elsőként – kötött szabadkereskedelmi megállapodását.

PestiSracok facebook image

Vang Ji a tervek szerint a nap folyamán Christopher Luxon miniszterelnökkel és Todd McClay kereskedelmi miniszterrel is folytat rövid megbeszéléseket Wellingtonban, majd szerdán az ausztrál fővárosba, Canberrába látogat, ahol Penny Wong ausztrál külügyminiszterrel találkozik. A tárgyalásokon feltehetően a Kínában kémkedés vádjával 2019-ben őrizetbe vett, majd halálbüntetésre ítélt Yang Hengjun ausztrál demokráciapárti író ügye is szóba kerül majd.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Getty Images/Hagen Hopkins

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.