Pesti Srácok

Belgium légihídon keresztül juttatott segélyt a Gázai övezetbe

Belgium légihídon keresztül juttatott segélyt a Gázai övezetbe

Belgium a palesztinok megsegítésére létrehozott nemzetközi légihídművelet keretében eljuttatta első segélyszállítmányát a Gázai övezetbe – tájékoztatott a belga külügyminisztérium csütörtökön.

A belga külügyi tárca az MTI-hez eljuttatott üzenetében közölte: légierejének teherszállító repülőgépe sikeresen végrehajtotta első küldetését a Jordánia által koordinált nemzetközi légihíd keretében. A gázai palesztin lakosságnak eljuttatott sürgősségi támogatás élelmiszeradományból és a térség lakói sürgős szükségleteinek kielégítését szolgáló egyéb eszközökből álltak. Az akciót európai és nemzetközi partnerekkel szoros együttműködésben hajtották végre – emelték ki.

– tájékoztattak.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá közleményében a belga külügyminisztérium. A La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap csütörtökön közölte, hogy a belga légierő Airbus A400M típusú teherszállító repülőgépe hétfőn kora délután szállt fel a Brüsszel melletti Melsbroek katonai repülőteréről, majd a jordániai fővárostól, Ammántól északkeletre fekvő Zarka repülőterére érkezett. A napilap Caroline Gennez belga fejlesztési minisztert idézte, aki elmondta: a "meglehetősen nehéz és veszélyes művelet" célja, hogy jelezze a gázai embereknek, a nemzetközi közösség, és különösen Belgium mögöttük áll.

Forrás: MTI; Borítókép: X

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.