Pesti Srácok

Cseh Katalinék uniós botránya miatt több helyszínen is házkutatást tartott a NAV

null

A Fővárosi Főügyészség a Magyar Nemzetnek eljuttatott közleménye szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal több helyszínen is házkutatást tartott és bizonyítékokat foglalt le a Cseh Katalinékhoz köthető uniós pénzügyi botrányban.

Mint ismert, az uniós botránnyal 2021 nyarán, az Anonymus álarcos alak leleplező anyagai után kezdett foglalkozni a sajtó, az adóhatóság pedig költségvetési csalás gyanújával indított nyomozást. A nyilvános adatok alapján ugyanis a lap szerint arra lehetett következtetni, hogy a Cseh Katalinék családi vállalkozásához köthető céghálózat tagjai bűncselekménygyanús körülmények között pályáztak és nyertek el 4,8 milliárd forintot. A NAV szakemberei áttekintették a nagyjából fél tucat gazdasági társaságból álló hálózat elmúlt években benyújtott uniós tendereit. Ezek után a nyomozók megállapították, hogy a vállalkozások összehangoltan pályáztak uniós és hazai pénzekre. Több esetben azonos volt a cégek székhelye, fióktelepe, ügyvezetője, de nemegyszer egyezés mutatkozott a beszállító személyében és a projekt megvalósításának helyszínében is.

A pályázatokban úgynevezett holografikus eszközök, illetve technológiák szerepeltek. Utóbbi elem meglehetősen lényeges, hiszen az adóhatóság munkatársai azt valószínűsítik, hogy a hálózat cégei tíz pályázaton legalább részben ugyanazzal a fejlesztéssel vettek részt. A nyomozók feltárták: két pályázatnál azonos eszközbeszerzés történt, és többször ugyanazokat a számlákat tüntették fel az uniós pénzek felhasználásának igazolására.

2022 őszén a NAV egy személyt kihallgatott az ügyben, akit félmilliárdot meghaladó adócsalással gyanúsítanak. Az illető korábbi információink szerint a Cseh család cégéhez kapcsolható egyik vállalkozás tisztségviselője, akinek az érdekeltségeinél a nyomozó hatóság milliárdos értéket meghaladó vagyont is lefoglalt. Később a nyomozók újabb gyanúsítottat „szólítottak meg”: a férfiról azt lehet tudni, hogy a korábban meggyanúsított tisztségviselő bűnsegédje lehetett.

PestiSracok facebook image

A határokon átnyúló adócsalási ügyben a magyar hatóság több külföldi jogsegélykérelmet is kibocsátott már. A megkeresett országok közé tartozott Litvánia, Lengyelország és Csehország is. A válasz mindhárom országból megérkezett, a cseh jogsegély kiértékelése már megtörtént, a litván és lengyel választ pedig még elemzi a hatóság.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.