Pesti Srácok

Donáthára nincs ellenszer – Ismét rosszul van a Momentum vezetője a DK politikájától

null

A Momentum elnöke szerint ő sosem csinált titkot abból, hogy mennyire elítéli a Demokratikus Koalíció politikáját. Donáth Anna volt a BlikkTV Blikk Talk! című műsorának vendége, ahol többek között Magyar Péterről, az ellenzéki társairól és a Momentum brüsszeli teljesítményéről is elmondta a véleményét – írta meg a Mandiner.

– mondta a momentumos politikus, majd hozzátette:

Donáth a Demokratikus Koalícióval és Gyurcsány Ferenccel kapcsolatban már korántsem volt ilyen jóindulatú. Az interjú során elmondta, hogy kifejezetten „pikkel a DK-ra”.

– mondta Donáth, hozzátéve: a leginkább az zavarja, hogy „még mindig az a kérdés, hogy technikailag az ellenzékben melyik párt vagy politikai formáció hogyan tud együttműködni a másikkal, ahelyett, hogy arról beszélnénk, amiről szeretnénk. Én nem róluk, nem személyekről beszélek, én politikáról és felelősségvállalásról beszélek.” Ezt követően az interjú során felmerült, hogy a Momentum országgyűlési képviselője, Hajnal Miklós a közelmúltban elismerte, hogy Donáth és Cseh Katalin Brüsszelben azért lobbiznak, hogy a hazánknak járó uniós források egy részét felfüggessze Brüsszel.

– mondta Donáth Anna.

Forrás: Mandiner; Vezető kép: Képernyőfotó

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még