Pesti Srácok

Három drogkereskedőt ítéltek fegyházbüntetésre Pécsen

Három drogkereskedőt ítéltek fegyházbüntetésre Pécsen

Jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem kísérlete és kábítószer birtoklása miatt jogerősen hat és nyolc év közötti fegyházbüntetéssel sújtott a Pécsi Ítélőtábla pénteken három dílert, amiért 2021 nyarán droggal próbáltak kereskedni.

A táblabíróság közleményében azt írta, hogy az elsőrendű és a másodrendű vádlottak gyermekkori barátok voltak és 2021-ben mindketten gépjárművek adás-vételével foglalkoztak. Mindketten kábítószer-fogyasztók voltak és évek óta kapcsolatban álltak a harmadrendű vádlottal, aki kábítószert árult. Miután 2021 augusztusában a harmadrendű vádlott korábbi beszerzési forrása megszűnt, az elsőrendű vádlott felajánlotta, hogy nagyobb mennyiségű amfetamint szerez neki. Néhány napon belül vitt neki mintát, majd megegyeztek abban, hogy az elsőrendű vádlott 2 kilogramm speedet szerez be és értékesíti azt a harmadrendű vádlottnak 1,5 millió forintért. A két autónepper ismeretlen helyen és ismeretlen személytől megvásárolta a kábítószert, majd előre egyeztetett helyszínen találkoztak a harmadrendű vádlottal, hogy azt értékesítsék neki. A vádlottak tevékenységét a nyomozóhatóság rejtett figyelés keretében felügyelte és a rendőrök ekkor ütöttek rajta a vádlottakon, majd a náluk lévő amfetamint és kannabiszt lefoglalták. A lefoglalt speed hatóanyag-tartalma a jelentős mennyiség alsó határának mintegy 28,5-szerese volt.

A Zalaegerszegi Törvényszék első fokon az elsőrendű vádlottat jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem kísérlete és kábítószer birtoklása miatt 6 év 6 hónap, a másodrendű vádlottat bűnsegédként jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem kísérletében és kábítószer birtoklása miatt 6 év, a harmadrendű vádlottal szemben jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem kísérlete, kábítószer birtoklása és eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt 8 év fegyházbüntetésre ítélte.

A vádlottak legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsáthatók feltételes szabadságra. Az ítélet ellen bejelentett védelmi fellebbezések folytán másodfokon eljárt Pécsi Ítélőtábla a korábbi ítéletet megalapozottnak találta és helybenhagyta. Az ítélet jogerős.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: illusztráció

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.