Pesti Srácok

Orbán Viktor a felvidéki magyar párt elnökével tárgyalt az összefogásról

null

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke hétfőn a Karmelita kolostorban fogadta Forró Krisztiánt, a felvidéki magyar párt, a Magyar Szövetség elnökét, köztársaságielnök-jelöltjét – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A megbeszélés egyik témája a szombaton esedékes szlovákiai államfőválasztás volt, amelynek kapcsán az összefogás, az összetartás fontosságát emelték ki. Forró Krisztián szerint ez a voksolás nem elsősorban az ő személyéről szól, hanem arról, hogy a szlovákiai magyarok megmutassák, hogy léteznek, itt vannak, és ezer év múlva is magyar szó hangozzon a Felvidéken. A hétfői tárgyaláson hangsúlyozták a visegrádi együttműködés (V4) szükségességét. Mint mondták, a véleménykülönbségek ellenére a V4-eknek meg kellene keresniük azokat a pontokat, amelyekben egyetértenek, hiszen együtt többet érhetnek el. Orbán Viktor és Forró Krisztián az ukrajnai háború kapcsán tűzszünetet és béketárgyalásokat szorgalmazott, és mindketten kiálltak a fegyverek és katonák Ukrajnába küldése ellen, ami teljesen ellentétben áll a magyar nemzeti érdekekkel.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.