felvidéki magyarok
Szlovákia nem bírja elengedni a magyarok intézményesített megfélemlítését
Sokat hangsúlyozott jó viszony ide vagy oda, még mindig akadnak olyan turbószlovákok kormányzati körökben, akik a kulturális minisztérium beléptetőkártyájához hozzájutva, reflexből azonnal elkezdenek önmegvalósítani a magyarok kárára. A nyelvtörvény tervezett módosítása semmi másra nem jó, mint a két ország közti kapcsolat megdöccentésére, továbbá a magyarok körében a Mečiar miniszterelnöksége alatt és az azt megelőző időszakokban okozott sebek feltépésére. Az elmúlt 104 év alatt körmönfont nyomasztásokban és módszeresen aljas üldöztetésekben volt részük a felvidéki magyaroknak a (cseh)szlovák államhatalom részéről, ezért generációs traumákat cipelnek, és különösen fogékonyak a megfélemlítésre, amiről a mostani kísérlet is szól.Magyarország elvárja, hogy ne legyen visszalépés a kisebbségi jogok terén Szlovákiában
A magyar kormány szorosan figyelemmel követi a szlovákiai nyelvtörvény esetleges módosítását, s azt a világos elvárást támasztja, hogy ne legyen semmifajta visszalépés a kisebbségi jogok terén – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.Gubík László: Robert Fico a józan ész első számú képviselőjévé vált a szlovákiai politikában
Robert Fico az évek során szép lassan a legnagyobb magyarfaló politikusból a józan ész első számú képviselőjévé vált a szlovákiai politikai porondon – hangsúlyozta Gubík László, a Szövetség a Közös Célokért elnöke, akit arról kérdeztünk, hogyan változott a felvidéki magyar közszereplők körében Robert Fico megítélése.Forró Krisztián megmutatta a magyarok erejét...
„Mutassuk meg a magyarok erejét!” – ezzel kampányolt Forró Krisztián a szlovákiai elnökválasztáson. Hát, sikerült, megmutatták! Az általa elért, hervasztó 2,9 százalék első ránézésre csak egy az immár szokásossá vált felvidéki választási kudarcok közül, valójában azonban sokkal rosszabb. Forró és az általa elnökölt párt, a Szövetség végig a magyarokra, a 8,5 százaléknyi magyarságra hivatkozott a tavaly őszi parlamenti választás, majd egyből utána az elnökválasztás kampányában – ezzel magával rántva a csúfos kudarcokba a felvidéki magyarokat is. A politikai analfabetizmus, amely tizenéve csak élősködik a Szlovákiába szorult magyarokon, de semmit sem tudott tenni értük, most végre komolyan is képes ártani. A személyi felelősöket pedig változatlanul nem érdekli más a túlélésen kívül: ők folytatni akarják.Magyar jelöltre is szavazhatnak a szlovákiai elnökválasztáson
Megnyílt közel hatezer választóhelyiség országszerte Szlovákiában szombaton reggel, és ezzel megkezdődött az ország történetének hatodik közvetlen államfőválasztása, amelyen az előzőekhez hasonlóan ezúttal is indul magyar jelölt, a felvidéki magyar párt, a Magyar Szövetség elnöke, Forró Krisztián személyében.Potápi: magyarságunk és kultúránk megtartása létkérdés
A mai modern világban, ahol ezeket az értékeket rendre megkérdőjelezik, magyarságunk és kultúránk megtartása létkérdés – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Nagymegyeren, ahol beszédet mondott a helyi folklórközpont átadásán szerdán.Orbán Viktor a felvidéki magyar párt elnökével tárgyalt az összefogásról
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke hétfőn a Karmelita kolostorban fogadta Forró Krisztiánt, a felvidéki magyar párt, a Magyar Szövetség elnökét, köztársaságielnök-jelöltjét – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.Szlovákia déli részén fogják elosztani a migránsokat, ha megszavazzák a kvótát, ezért is fontos, hogy menjen el szavazni a felvidéki magyarság
A parlamenti választások nem pártpolitikai vagy ideológiai kérdés, hanem felvidéki magyar emberként kötelesség. Kötelességem, hogy az egyedüli felvidéki magyar pártra adjam a voksomat – mondta el egy nyilvános Facebook-videóban a felvidéki Kerecsen Motoros Egyesület vezetője. Tóth Zoltán hozzátette: azért is fontos, hogy menjenek el a felvidékiek szavazni, mert ha elfogadja az EU a migránskvótát, akkor ezeket az embereket délre küldik, oda, ahol a felvidéki magyarok is élnek.Ajánljuk még