Pesti Srácok

Összetart a DK és a Momentum – Nincs Gyurcsány-mentes ellenzék, csak egyetlen baloldal

Összetart a DK és a Momentum – Nincs Gyurcsány-mentes ellenzék, csak egyetlen baloldal

Hiába hangoztatta még pár hónapja Donáth Anna, hogy a Momentum le akar számolni a Gyurcsány Ferenc-féle hazugság kultúrájával, és egy DK-mentes ellenzéket akar, a liberális párt szinte az összes budapesti kerületben és egyre több vidéki városban állapodik meg a Demokratikus Koalícióval – írja a Magyar Nemzet.

A lap emlékeztetett: ahogy közeledik az önkormányzati választás, és a pártok hivatalosan is bejelentik jelöltjeiket, egyre inkább úgy tűnik, a DK által képviselt „hazugság kultúrája” már egyáltalán nem szúrja a Momentum szemét. A népszerűségi dugóhúzóban lévő liberális párt ugyanis egyre több helyen jelenti be közös indulását Gyurcsány Ferenc pártjával, amelynek tavaly októberben Donáth Anna még kvázi hadüzenetet küldött.

Gyurcsány és a hazugság politikája

Emlékezetes: a Momentum EP-képviselője nyílt levélben fogalmazta meg kritikáját a DK-val szemben, miszerint a Demokratikus Koalíció a hazugság kultúráját képviseli, amely súlyos gátja a kormányváltásnak. Donáth szerint amellett, hogy a DK hazugságokkal kampányol, és nem mutat valós adatokat aktivistái számáról, a legkomolyabb gondot az jelenti, hogy korábban Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként tudatosan, előre megfontoltan hazudott egy teljes országnak hatalma megtartása érdekében, majd a megnyert választások után, amikor kiderült, hogy nagy a baj, és megszorítást megszorítás követett, hogy a csőd elkerülhető legyen, nem vállalt felelősséget tetteiért.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Donáth, aki szerint „ezért akadálya a Demokratikus Koalíció politikai kultúrája a kormányváltásnak. Hatalomgyakorlási elveikbe ugyanis a felelősségvállalás és a hibák elismerése egész egyszerűen nem fér bele.”

Fotó: MTI/Kovács Attila

– írta tavaly a Momentum EP-képviselője, később pedig egy interjúban azt közölte, „a Momentum most olyan szövetség megépítésén dolgozik, amelyhez csatlakozni tudnak azok a pártok, politikusok és civil szervezetek is, amelyek szeretnének egy DK-mentes ellenzéket”.

Vidéken szent a béke

Mindezek után minimum visszás, hogy amint a DK bejelentette, támogatják Karácsony Gergelyt, a liberális párt is azonnal beállt a főpolgármester mögé. Ez tavaly november végén történt, a két párt pedig azóta több fővárosi kerületben és vidéki városban állapodott meg közös jelölt állításában. Legutóbb például Zalaegerszegen állt ki a nyilvánosság elé Keresztes Csaba, a DK választókerületi elnöke, aki közölte: a két párt a zalaegerszegi önkormányzati választásra politikai szövetséget köt, közös jelöltet állítanak a 12 választókerületekben és a polgármesterjelöltjük is közös lesz. Mint mondta, a DK olyan szövetségest keresett, „amely hasonló célt jelölt ki, és amelyben megbíznak”. Ruzsics Milán, a Momentum Mozgalom megyei elnöke pedig arra utalt, hogy hosszabb időre visszatekintve – anno már az előválasztásban – nagyon jó együttműködés alakult ki a DK-val; ez alapozza meg a mostani közös politizálásukat.

Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Együttműködési megállapodás született arról is, hogy a két párt közösen támogatja Hartmann Ferencet Veszprémben, Jeszenszki Andrást Nyíregyházán, Horváth Jácintot Nagykanizsán, valamint Pintér Attilát Kaposváron. Emellett – a tervek szerint – a DK Egerben visszalépteti az eddigi polgármesterjelöltjét, Balázs Miklóst, és beáll a momentumos Jánosi Zoltán mögé, de Debrecenben is a momentumos Mándi Lászlót támogatják, aki mögött ott áll az LMP, az MSZP, a Jakab Péter-féle Nép Pártján és a Szikra Mozgalom is.

Jelen állás szerint Szolnokon a Momentum támogatja a DK–MSZP polgármesterjelöltjét, Györfi Mihályt, noha a liberálisoknak már volt saját jelöltjük Miskolczi László személyében.

A fővárosban is együttműködnek

Budapesten is több kerületben már megegyezett a Momentum a hazugság kultúráját képviselő DK-val. Noha a két párt külön fővárosi listát állít, arról megállapodtak, hogy mindkét párt támogatja a másik fél 2019-ben győztes polgármestereinek újrázását. A Momentum így Budapesten beállt a DK öt regnáló kerületvezetője mögé, míg Gyurcsányék három momentumos polgármester újrázása elé nem gördítenek akadályt. Ezen túl gyakorlatilag minden kerületben sikerült megegyezni, amelynek értelmében a Momentum Újpesten, Kőbányán és Pesterzsébeten támogatja a DK polgármesterjelöltjét, cserébe a DK az V. kerületben, Hegyvidéken, Csepelen és Soroksáron áll be a liberális jelölt mögé. Jelen állás szerint egyedül Budafokon indult egymás ellen a két párt: a DK Perlai Zoltánt, míg a Momentum Havasi Gábort ajánlotta a választóknak. Itt előválasztáson dőlt el, hogy végül Perlai Zoltán indul júniusban.

Mindent egybevéve úgy tűnik, a Momentum végül szemet huny Gyurcsány Ferenc viselt dolgai felett, amivel elismeri, hogy nincs DK-mentes ellenzék, csak egy baloldal, csak egy ellenzék létezik, amelynek célja itthon és Brüsszelben ugyanaz.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.