Pesti Srácok

Pankotai Lili szerint csak addig kell hinni az áldozatnak, amíg nem fideszes

Pankotai Lili szerint csak addig kell hinni az áldozatnak, amíg nem fideszes

Pankotai Lili nagyon a szívére vette, hogy újabb foltok kerültek nyilvánosságra Magyar Péter múltjából, a csökkentett PH-értékű Greta Thunberg azonnal bele is kezdett az áldozathibáztatásba, és politikai közösségéhez hasonlatosan ő is azt kiabálta a közösségi médiába: ha a bántalmazott fideszes, akkor nem kell neki hinni. Mi csak annyit kívánunk Lilinek, hogy találjon ő is egy olyan párt magának, mint legújabb idolja, Magyar Péter.

Zsenge korára való tekintettel nézzük el Pankotai Lilinek, hogy buta. Azt is, hogy következetlen, sőt még azt is, hogy egyetlen hivatkozási pont a hírnevére az, hogy szeret nyilvánosan káromkodni. Ha mindezektől el is tekintünk, Lilike legújabb Facebook-bejegyzése akkor is kiveri a biztosítékot minden jóérzésű emberben.

Varga Judit Hajdú Péternek adott interjúja kapcsán ugyanis az jutott eszébe a mi kis csökkentett tápértékű Jeanne d’Arc-unknak, hogy ő ugyan mindig a bántalmazott mellett áll, de azért nem szabad elfelejteni, hogy "V. Judit nem egy átlagos családanya és feleség hanem egy volt miniszter". Igen, Lilikének sikerült eljutnia az áldozathibáztatás legmagasabb fokára, miszerint a családon belüli erőszak elszenvedőjének mindig igaza van, kivéve akkor, ha fideszes.

Lilike szerint ha egy nő kormánypárti, akkor nem kell neki hinni, ha arról beszél, hogy a férje késsel a kezében mászkált a lakásukban egy veszekedés után. Akkor sem, ha arról számol be, hogy övcsattal verte. Nem, ha valaki jobboldali, akkor biztosan hazudik. Hát kedves Lili, bár még fiatal vagy, de őszintén kívánjuk, hogy találj magadnak egy olyan párt, mint Magyar Péter. Szurkolunk a közös jövőtöknek, aztán ha esetleg elváltok, és adnál egy interjút arról, hogy milyen volt a házasságotok, mi majd elkapcsolunk.

PestiSracok facebook image

Forrás: Facebook; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok

Ajánljuk még

Egy provokátor belef*sott Magyar Péter nadrágjába? (videó)

Ps TV 2024 június 26.
Amikor azt hinné az ember, hogy naprakész lehet Magyar Péter ámokfutásával kapcsolatban, a mester lapot húz a 21-re. Egészen elképesztő, hogy politikus politikai tevékenység nélkül ilyen szinten a figyelem középpontjába tud kerülni, és még ezt is elnézik neki a hívei. Az sem zavarja őket, hogy Magyar Péter, a belpesti messiás a fojtófogásban lett kivezetve egy buliból. Ha azt mondja, hogy (ez is) a Fidesz műve, elhiszik neki… mert el akarják hinni. Közben pedig fennhangon üvöltik, hogy a Fidesz csak "sorosozik"... De Magyar Péter mellett szó volt még a fociról, a szőrös csajokról és a XII. kerületi turulról, amit az új polgármester a megválasztását követően azonnal el akar vitetni.

GEOrgPOLITIKA – Új háború lehet a Közel-Keleten?

Ps TV 2023 augusztus 30.
Az amerikai kormány úgy döntött, hogy visszaadja az afgán tálib kormánynak a „befagyasztott” pénzeket, amelyet még Hamid Karzai kormánya helyezett el amerikai bankokban. A radikális iszlamisták ismételt hatalomra jutása után az USA és nyugati szövetségesei nagyjából 3,7 milliárd dollárt tartottak vissza. Most humanitárius okokra hivatkozva elkezdték pénzelni az új kabuli kormányt. Ez sokkolta magukat az afgánokat is, hiszen két ősellenségről beszélünk. Azt elfelejthetjük, hogy ez a szeretetről szól, ezt még a német hírszerzők is látják. Berlini titkosszolgálati körökből röppent fel a hír, hogy az USA fel akarja használni a tálibokat az Irán elleni harcra. Ha nem is rögtön egy proxyháborúban kell gondolkodni, de kisebb összecsapásokban a nagyjából 900 km hosszú határszakaszon. Erre az elmúlt hetekben már volt példa halálos áldozatokkal mindkét oldalon.