Pesti Srácok

Politikai akció lehet a hétvégére hirdetett budapesti gazdatüntetés

null

„Nem kormányt akarunk buktatni, csak azt szeretnénk, ha végre rendbe tennék az agráriumot” – hangsúlyozta a március 9–11. között Budapestre meghirdetett gazdatüntetés szervezője. Kernbaum Anita Somogy vármegyei gazdálkodó a Népszavának a közelmúltban azt hangsúlyozta: a gazdák és a méhészek azért mennek a fővárosba, mert sorra mennek tönkre a kis- és közepes gazdaságok, habár elmondása szerint Somogyban a cégek 10 százaléka ellen folyik csődeljárás – írja a Mandiner.

A szervezők olyan ügyekben követelik a magyar kormánytól a megoldást, amelyekről Brüsszel dönt, és az elmúlt hetekben az Európai Unió közel 20 tagállamában vezetett traktoros demonstrációkhoz. Árulkodó, hogy a szervezők „valódi érdekképviseletet” követelnek, vagyis a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarát és a MAGOSZ-t bírálják. Ez nem újdonság: a két szervezetet évek óta támadják azok a termelői érdekképviseletek, amelyek mára súlytalanná váltak, támogatójuk, tagjuk pedig alig akad, ezáltal a bevételük is megcsappant. Az esemény a szervező szerint pártpolitikától mentes, és a kis- és közepes gazdaságok helyzetét mint közös ügyet helyezi a középpontba, és nem a kormány megbuktatása a cél.

A megmozdulás ugyanakkor aligha nevezhető pártpolitikától mentes, alulról szerveződő eseménynek, mivel az egyik felszólaló, Bencze János a Jobbik országgyűlési képviselője és az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának a tagja. A szervezők és a felszólalók a közösségi oldalán található bejegyzések is rámutatnak a szervezők és a felszólalók kormányellenes nézeteire. Nagy érdeklődés ugyanakkor nem várható – erről maga Kernbaum Anita beszélt az ATV-ben. Arra számít, hogy legjobb esetben is száz résztvevője lehet a háromnapos fővárosi gazdatüntetésnek.

A Mandiner szerint a gazdatüntetés mögötti kormányellenes politikai akció nemcsak a szervezők nyílt kormányellenességén érhető tetten, de az elégedetlenség okainál is megmutatkozik, mivel többségüket úgy állítják be, mintha a magyar kormány tehetne ezekről. Kernbaum Anita egyebek mellett kifogásolta a területalapú támogatások kiszámíthatatlan feltételeit, és a bürokratikus elvárásokat, mindezt a magyar kormány elhibázott agrárpolitikájának tulajdonítva. Szintén kiemelte az ukrán gabona beáramlását és az alacsony felvásárlási árakat. Ez megtévesztő, mivel az ukrán gabona nem értékesíthető Magyarországon, kirakodása tilos; az országban mindössze áthaladhatnak a szállítmányok, hatóságilag ellenőrzött, lezárt kocsikban. Az alacsony árakat valóban az ukrán import okozza, amely az EU más tagállamaiba keresett, ezzel kiszorítva a magyar terményt. Magyarország, Lengyelország és Szlovákia nemzeti hatáskörben tiltja számos ukrán alapanyag és élelmiszer behozatalát.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/EPA/Keystone/Valentin Flauraud (illusztráció)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.