Pesti Srácok

Az előadók sérelmezik, hogy Magyar a zenéjükkel haknizott a tüntetésén

null

Magyar Péter engedély nélkül játszotta le tömegrendezvényén több magyar előadó dalát, holott erről kötelessége lett volna előbb egyeztetni – derítette ki a Blikk.

Április 6-án többek közt megszólalt a Bikinitől a „Közeli helyeken”, Szörényi Levente „Dal az ártatlanságról” című száma, az Ismerős Arcok „Nélküled”-je, a Kormorán együttestől a „Nemzeti dal”, illetve Demjén Ferenc slágere, a „Szabadság vándorai” is.

A portál megkeresésére reagálva a Bikini együttes vezetője, Németh Alajos úgy reagált: pártpolitikai kérdésekben nem akar nyilatkozni, de megkereshették volna a szervezők a rendezvény előtt. Hasonló véleményen volt az Európa című dal előadója, Varga Miklós is, akinek elmondása szerint nem volt tudomása arról, hogy lejátszották a tüntetésen a szerzeményét. Hozzátette: a húzás nem volt elegáns, de jogi lépéseket nem óhajt tenni, ugyanakkor nem szeretné, ha az arcát odahelyezzék egy olyan politikai formáció mellé, ami mellett nincs helye. A Kormorán együttes alapítója, Koltay Gergely a téma kapcsán azt üzente a Blikknek:

PestiSracok facebook image

Demjén Ferenc pedig úgy fogalmazott:

Forrás: blikk.hu; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.