Pesti Srácok

Az uniós csatlakozásról tárgyalt Orbán Viktor a boszniai kormányfővel

null

A kétoldalú együttműködésről és Bosznia-Hercegovina uniós integrációjáról tárgyalt csütörtökön Szarajevóban Borjana Krišto boszniai kormányfő Orbán Viktor miniszterelnökkel a boszniai kormány honlapján megjelent közlemény szerint.

A dokumentum szerint Krišto kiemelte a két baráti ország közötti jó együttműködést, valamint üdvözölte Bosznia-Hercegovina és Magyarország gazdasági vegyes bizottságának munkáját, megjegyezve, hogy jelentős hely és igény van a kétoldalú kereskedelmi forgalom növelésére. A boszniai kormányfő köszönetét fejezte ki Orbán Viktornak és a magyar diplomáciának azért, hogy határozottan és fenntartások nélkül támogatják Szarajevó európai útját. Hozzátette: az Európai Tanács döntése egyben megerősítése Magyarország és Bosznia-Hercegovina kölcsönös barátságának, azoknak az erőfeszítésnek, amelyek az EU-tagság feltételeinek szükséges szintjét eredményezték. Jelezte: Bosznia-Hercegovina a csatlakozási tárgyalások megnyitásával új fejezetet nyitott Európa jövőben, de még sok munka áll előtte, amelyen intenzíven kell dolgoznia. Elmondta: Christian Schmidtnek, a nemzetközi közösség bosznia-hercegovinai főképviselőjének kényszerű beavatkozása jelentősen megnehezíti az európai normákhoz és gyakorlatokhoz való igazodást.

– hangsúlyozta Krišto. Kiemelte: továbbra is összpontosítani kell a reformokra és az európai integráció felé vezető útra, az intézmények és a demokratikus folyamatok egyidejű megerősítésével, annak érdekében, hogy Bosznia-Hercegovina állandó stabilitása és jóléte biztosított legyen. A találkozó végén felhívta a figyelmet arra, hogy folytatni kell a jó gazdasági együttműködést Bosznia-Hercegovina és Magyarország között, kiváltképp a vállalkozások területén.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.