Pesti Srácok

Egyszerre lépett ki 16 párttag a Mi Hazánkból

null

Tizenhat tag távozott a Mi Hazánk Mozgalom váci alapszervezetétől – állításuk szerint azért, mert egy országos újraszervezés részeként mindannyiukat megfosztották a tisztségüktől. A PestiSrácoknak egy, a párt belső ügyeit jól ismerő forrás azt mondta: Csereklye Krisztina sértettsége állhat a tömeges távozás mögött, aki azt sérelmezte, hogy nem került fel a párt EP-listájára. Majd nem csupán ő mondta fel tagságát, de "vitte magával az egész városi szervezetet".

– írta a párt váci szervezetének korábbi elnöke. Csereklye Krisztina a Vác.hu-nak eljuttatott közleményében azt írta: a döntés elsődleges oka az országos elnökség iránt kialakult bizalmi válság, valamint a radikális, bajtársi szemléletükkel összeegyeztethetetlen körülmények és döntések sorozata volt.

PestiSracok facebook image

– hívta fel a figyelmet a politikus. Azonban leszögezte: a kilépett, most már pártfüggetlen egység továbbra is részt tervez venni a váci közéletben, amelynek a megvalósulásáról folynak az egyeztetések.

Amennyiben Csereklye Krisztinának igaza lesz, akkor hat településen fognak hiányozni a Mi Hazánk jelöltjei a szavazólapokról június 9-én.

A váci Mi Hazánk oldalán még a múlt héten jelentették be, hogy feloszlott az alapszervezet, és hogy a tagok kiléptek a pártból. Március elején még más volt a helyzet: Csereklye Krisztina akkor még arról posztolt, hogy már 20 aktív tagjuk van, és ezzel Vácon van a párt egyik legnagyobb alapszervezete.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Kovács Tamás