kilépési hullám
Kiléptek a DK-ból és pártot alapítottak, mert Gyurcsányékból hiányzik a lélek
Valódi Demokrata Párt néven indított több, a DK-ból kilépett önkormányzati képviselő pártot. A kilépést az új párt elnöke erkölcsi okokkal magyarázta: úgy véli, a DK egyre kevésbé képviselte a demokratikus irányzatot, és lélektelenné vált. Hazai Iván András továbbá nem nézte jó szemmel a különböző pártalkukat, amelyek azért jöttek létre, hogy Gyurcsányék minél közelebb kerüljenek a hatalomhoz.Gyurcsány Ferenc lassan befejezi az MSZP újrahasznosítását, DK lesz a szocialistákból is
Kiss László, Szaniszló Sándor és Molnár Gyula – csak néhány ősszocialista, akiket megkörnyékezett korábbi vezérük, Gyurcsány Ferenc és elcsábultak. Az őszödi beszéd és a szemkilövetés óta ugyanis már eltelt tizenöt év, sokan már nem emlékeznek a gaztettekre és az ország kifosztására, sokan pedig azt sem tudják, mi történt akkor. Mi viszont, akik emlékszünk és minden egyes újra lejátszott 2006-os videónál borzongunk, pontosan tudjuk, hogy kik ezek és mit akarnak. Olyanok, mint a lejárt hús a boltban. Kicsit átmossák, újracsomagolják, átcímkézik és ugyanazon az áron eladják a gyanútlan vásárlónak, aki csak akkor jön rá, hogy mit vett, amikor otthon bontogatja. Ezt a bűzlő, már-már lárvás cafatot a kutyájának sem adná. Ez az átcsomagolt termék viszont nem más, mint a régi, jól ismert gyurcsányos MSZP újratöltve, immáron DK-s csomagolásban.Ajánljuk még