Pesti Srácok

Kiléptek a DK-ból és pártot alapítottak, mert Gyurcsányékból hiányzik a lélek

null

Valódi Demokrata Párt néven indított több, a DK-ból kilépett önkormányzati képviselő pártot. A kilépést az új párt elnöke erkölcsi okokkal magyarázta: úgy véli, a DK egyre kevésbé képviselte a demokratikus irányzatot, és lélektelenné vált. Hazai Iván András továbbá nem nézte jó szemmel a különböző pártalkukat, amelyek azért jöttek létre, hogy Gyurcsányék minél közelebb kerüljenek a hatalomhoz.

Óbuda-Békásmegyer volt DK-s alpolgármesterét, Hazai Iván Andrást felháborítja, hogy Gyurcsány Ferenc és pártja legitimálja azt a Jobbikot, amely évekkel ezelőtt még gyűlöletkeltő kampányt folytatott. A többi között ez az oka annak, hogy többen is úgy döntöttek a DK padsoraiból, hogy kilépnek és új pártot alapítanak. Erről Hazai Iván András a Hír TV-nek beszélt, ahol azt is elmondta, hogy ők minőségi változást hoznának a politikába. Arra a kérdésre, hogy pontosan mi volt a bajuk a DK-val, azt felelte:

Egy másik problémaként azt mondta, hogy nem értettek egyet azzal, hogy a DK legitimálja a hatalomhoz való közel kerülés miatt a Jobbikot. Egy szervezetnek, pártnak Hazai szerint az a feladata, hogy a társadalmat nevelje.

PestiSracok facebook image

Forrás: Hír TV; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.