Pesti Srácok

Ferenc pápa magyarul köszöntötte a Magyar Nemzeti Zarándoklat tagjait

Ferenc pápa magyarul köszöntötte a Magyar Nemzeti Zarándoklat tagjait

Isten hozott! – magyarul köszöntötte Ferenc pápa az ezerötszáz fős Magyar Nemzeti Zarándoklat tagjait a vatikáni audienciateremben csütörtökön.

Ferenc pápa kijelentette, tavaly áprilisban "zarándokként, testvérként, barátként" látogatott Magyarországra, és apostoli útját "szívében hordozza hálával".

– hangoztatta az egyházfő. Hozzátette, apostoli látogatása során imádkozott

PestiSracok facebook image

Azt kérte, a magyarok az imádságban találják meg az erőt, elszántságot, hogy még a jelenlegi történelmi körülmények között is

A magyar egyház életét Máriára, a Magyarok Nagyasszonyára bízta, valamint Szent István, Szent László, Szent Erzsébet és Szent Imre közbenjárását kérte. Az egyházi üldöztetés közelmúltjából példaképnek nevezte Boldog Apor Vilmost, Meszlényi Zoltánt, Brenner Jánost, Salkaházi Sárát. Kiemelte a fiatalokkal tartott budapesti találkozót, hangoztatva, hogy a nemzedékek közötti párbeszéd, a gyökerek ápolása erősíti az életet adó értékeket, a családot, az egységet, a békét. Köszönetet mondott azért, hogy a magyarok "nyitott szívvel" fogadják a háború elől menekülő ukrajnai menekülteket, valamint erőfeszítéseket tesznek a táradalom peremén élők integrálására. Úgy vélte, a "jobb adni, mint kapni" magyar közmondás – amit magyarul mondott – jól összefoglalja az evangéliumi tanítást.

– zárta beszédét magyarul Ferenc pápa, aki a Szűzanya oltalmát kérte a magyarságra.

– mondta tréfásan. Kerekesszékkel körbejárta az audienciatermet, majdnem egyenként köszöntve a résztvevőket. A zarándokok fehér kendőjüket lobogtatták, magyar zászlókat és városaik tábláit tartották magasba. Magyar egyházi énekeket énekeltek, imádságokat mondtak.

A több ezer fős audienciaterem közel felét töltötték meg a magyar zarándokok. Az első sorokban ült Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Kar (MKPK) elnöke és a testület tagjai. Ferenc pápa az audiencia végén külön köszöntött egy ötvenfős csoportot, amelynek tagjaival kezet fogott. Közöttük voltak a Rómában tanuló magyar papnövendékek, a Pápai Magyar Intézet papnövendékei, a Collegium Germanicum–Hungaricum és a római Görög Kollégium magyar hallgatói. A pápához járultak a magyarországi szemináriumok papszentelés előtt álló diakónusai, valamint a Béres család tagjai és Szaplonczay Máté, a londoni görögkatolikus parókia vezetője családja kíséretében.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Gregorio Borgia

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.