Pesti Srácok

Kiborultak Gyurcsányék, hogy a kutyapárt ráindult a DK-s polgármesterekre az I., a III. és a VII. kerületben

Kiborultak Gyurcsányék, hogy a kutyapárt ráindult a DK-s polgármesterekre az I., a III. és a VII. kerületben

A Kutyapárt az I., a III. és a VII. kerületben valóban ráindul az öt éve győztes, azóta hivatalban lévő ellenzéki polgármesterekre, veszélyeztetve a győzelmüket. Ez csak a Fidesznek jó – írta a Demokratikus Koalíció keddi közleményében.

A Gyurcsány-párt ugyanakkor közölte: ők ellentétben korrektek voltak a Momentum Mozgalommal és a Magyar Kétfarkú Kutya Párttal. Mint kiemelték, a DK például nem állított polgármesterjelöltet a XII. kerületben, vagyis az a hír, hogy a DK "az előválasztás ellenére ráindított a kutyapárti jelöltre", nem igaz.

– emelték ki. Hozzátették: a DK jelöltjei viszont valóban indulnak a kerület egyéni körzeteiben önkormányzati képviselőjelöltként. Közös többpárti jelöltet kiválasztani vagy tárgyalással, vagy előválasztással lehet. A kerületben ilyen tárgyalások nem folytak a DK és a Kutyapárt között, és képviselőjelölti előválasztások sem voltak. Ezért a DK, szövetségeseivel együtt természetesen jelölteket állít.

PestiSracok facebook image

– emelik ki, hozzátéve: a Momentum és a kutyapárt valóban kötött egy kétpárti paktumot a körzetek felosztásáról.

Forrás: OS; Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.