Pesti Srácok

Ursula von der Leyen szerint az EU-ban csökkenni fognak a gázárak

Ursula von der Leyen szerint az EU-ban csökkenni fognak a gázárak

Az Európai Bizottság arra számít, hogy a gázárak csökkenni fognak annak köszönhetően, hogy a cseppfolyósított földgáz (LNG) globális kínálata emelkedik, ami teret ad a megújuló energiaforrásokba történtő befektetéseknek – mondta az Európai Bizottság elnöke kedden, az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elmondott beszédében. Ursula von der Leyen hangoztatta: prioritás az energiaköltségek csökkentése, az energiaköltségek ugyanis továbbra is befolyásolják az európai versenyképességet, különösen a nagy energiaigényű iparágak esetében.

– emelte ki. Az uniós bizottság elnökének szavai szerint ugyanakkor szorgalmazni kell, hogy Európa több, olcsó és tiszta energiát állítson elő, amihez – mint kiemelte – még ebben az évtizedben a határon átnyúló villamosenergia-átviteli kapacitásnak meg kell kettőződnie. Von der Leyen közölte: az elmúlt évtizedben Európa termelékenysége mindössze évi 0,8 százalékkal nőtt, szemben az Egyesült Államokban tapasztalt 1,1 százalékkal. Ezt a lemaradást – mint kiemelte – csak európai és nemzeti szintű, összehangolt erőfeszítésekkel lehet kezelni.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Von der Leyen, majd hozzátette: mindehhez az állami beruházás nem elegendő, az uniónak mozgósítania kell a magántőkét is, a megoldás lényeges elemének kell lennie továbbá a tőkepiaci unió kiteljesítésének is.

– fogalmazott. Von der Leyen azt mondta, noha a koronavírus-járvány és az orosz–ukrán háború okozta kihívások drámai gazdasági és társadalmi válsággá fajulhattak volna, Európa nagy ellenálló képességének köszönhetően és a megfelelő politikák bevezetése miatt ez nem következett be. A felmérések továbbá tömeges munkanélküliséget és hosszú recessziót jósoltak Európában, ehelyett azonban mára – szavai szerint – több ember dolgozik, mint az európai történelem során bármikor.

– tette hozzá beszédében az Európai Bizottság elnöke.

Ez egy alternatív valóság a Fidesz szerint

Győri Enikő, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője a vita során elmondott felszólalásában azt mondta, az uniós bizottság elnöke "alternatív valóságban él".

– mondta. Hangsúlyozta: az Európai Unió békeprojekt, a jelenlegi brüsszeli vezetés azonban háborúpárti.

– mondta a fideszes EP-képviselő, majd úgy fogalmazott: "minél előbb lesz béke, annál több életet tudunk megmenteni". Közölte: az EU-t azért hozták létre, hogy együtt erősebbé váljon, ehhez képest – mint kiemelte – az unió sosem volt még olyan megosztott, mint most.

– hívta fel a figyelmet.

– húzta alá. A politikus kijelentette: a migrációs paktum nem más, mint a már elutasított javaslatok átcsomagolása.

– hívta fel a figyelmet.

– fogalmazott.

– jelentette ki.

– tette hozzá beszédében Győri Enikő.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.