Pesti Srácok

Lengyel értelmiségiek álltak ki a Tusk-diktatúra által börtönbe vetett papért, aki fölött Tusk korábbi miniszterhelyettese fog ítélkezni

Lengyel értelmiségiek álltak ki a Tusk-diktatúra által börtönbe vetett papért, aki fölött Tusk korábbi miniszterhelyettese fog ítélkezni

Több mint ötven lengyel értelmiségi nyílt levélben állt ki egy március óta vizsgálati fogságban lévő katolikus pap mellett, kétségbe vonva az ügyben eljáró bíró elfogulatlanságát.

Michal Olszewskit, a Jézus Szent Szívének Papjai nevű szerzetes kongregáció tagját márciusban tartóztatták le az előző kormány által létrehozott alapítvány ügyében folyó vizsgálattal összefüggésben. A varsói kerületi bíróság kedden dönt további fogva tartásáról, amely ellen ügyvédje panaszt nyújtott be. A nyílt levélben, amelyet mások között Bronislaw Wildstein író, Jacek Karnowski, a Sieci konzervatív hetilap főszerkesztője, Pawel Lisicki író, a DoRzeczy konzervatív hetilap főszerkesztője, Krzysztof Skowronski, a Radio Wnet független csatorna főszerkesztője, a Lengyel Újságírók Szövetségének (SDP) elnöke írt alá, rámutatnak: Olszewski ügye politikai jelleget öltött, a média a kormánytábor és az ellenzék közötti vitában használja fel, így értékeli a közvélemény.

A lengyel igazságszolgáltatásban a perekben döntő bírákat sorsolás útján választják ki. Olszewski ügyének levezetésével Piotr Kluz bírót bízták meg, aki a jelenlegi kormánykoalíciót vezető Polgári Platform előző kormánya idején, 2009-2012-ben igazságügyi miniszterhelyettes volt.

PestiSracok facebook image

-írják.

-írják.

Március végén a lengyel nyomozó szervek négy személyt tartóztattak le az előző kormány idején az igazságügyi tárca kötelékében működő Igazságosság Alap ellen indított eljárás ügyében. Közülük hárman az igazságügyi minisztérium volt tisztségviselői, a negyedik pedig az aktív lelkipásztori tevékenységéről ismert Michal Olszewski. Az általa vezetett Profeto alapítvány egy központot épít Varsóban a bűncselekmények áldozatai számára az Igazságosság Alap forrásaiból. A 98 millió zloty (8,9 milliárd forint) értékű beruházás utolsó szakaszának finanszírozását Donald Tusk kormánya leállította. Az ügyészség gyanúja szerint a Profeto alapítvány annak ellenére nyerte meg a pályázatot, hogy nem teljesítette ennek formális feltételeit.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.