Pesti Srácok

Magyarországon egyeztetett az EU Katonai Bizottságának elnöke

null

Magyarországon egyeztetett az Európai Unió Katonai Bizottságának elnöke csütörtökön. A Honvédelmi Minisztérium budapesti sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a látogatás a magyar EU-elnökség katonai programja nyitányának tekinthető. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke a magyar EU-elnökség katonai prioritásait ismertetve közölte, hogy támogatni kell az EU Stratégiai Iránytű programot a válságmenedzsment, a katonai képességek és a védelmi ipar fejlesztése terén.

Magyarország és a Magyar Honvédség számára továbbra is kiemelt helyen szerepel a Nyugat-Balkán helyzete, a magyar szerepvállalás hűen tükrözi ezt. Idén az EUFOR ALTHEA művelet történetében először magyar parancsnok irányítja az EU balkáni katonai misszióját. A vezérkari főnök fontosnak nevezte az európai gyors reagálású erők fejlesztését; megerősítette, hogy Magyarország részt vesz az új koncepció alapján 2025-ig felálló első európai harccsoport létrehozásában. A védelmi iparról azt mondta, hogy a magyar EU-elnökség támogatni fogja az európai védelmi technológiai és ipari alapokat.

– tette hozzá.

PestiSracok facebook image

– közölte.

– tette hozzá. A vezérezredes elmondta: októberben vendégül látják az EU vezérkari főnökeit, akiknek az EU Integrated Resolve gyakorlat részeként felajánlott, éleslövészettel egybekötött Brave Warrior gyakorlat során bemutatják a magyar védelmi erők képességeit, hangsúlyozva ezen kiképzési rendezvények megkerülhetetlen szerepét a válságkezelési döntéshozatal javításában és az interoperabilitás előmozdításában.

Robert Brieger vezérezredes – akinek a látogatása egybeesik a magyar EU-elnökségre való felkészüléssel – elmondta: magyarországi látogatásának célja az együttműködés megerősítése, valamint a közös biztonság- és védelempolitika szempontjából kulcsfontosságú kérdések megvitatása.

– mondta. Ahogy fogalmazott, Magyarország példamutatónak tekinthető, amikor az EU közös biztonság- és védelempolitikája iránti elkötelezettségről van szó. Magyarország nyugat-balkáni hosszú távú tapasztalatain alapuló szakértelme rendkívül fontos a kapacitásépítés támogatása és a stabilitás előmozdítására irányuló EU-s erőfeszítések szempontjából. Az EU ALTHEA-művelete jól példázza ezt a releváns szakértelmet, valamint a folyamatban lévő békefenntartási erőfeszítésekben betöltött kulcsfontosságú magyar szerepet. A vezérezredes elmondta: a következő tíz évre vonatkozóan az EU katonai célkitűzése, hogy megvalósítható elemekkel és megújult ambíciókkal növelje azon képességeket, hogy hiteles biztonsági szolgáltatóként léphessen fel a tagállamok és regionális partnereink nagyobb hasznára.

Brieger vezérezredes magyarországi látogatása során Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszterrel és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel is találkozott, ezen túl előadást tart a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen is.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.