Pesti Srácok

Szijjártó Péter: a geopolitikának nem lehet köze a sporthoz, a párizsi olimpia lépés lehetne a béke felé

null

Ki kell állni amellett, hogy a geopolitikának nem lehet köze a sporthoz; a versenyzők megbüntetése efféle okok miatt elfogadhatatlan, ahogy a felvetés is, hogy egy nemzet sportolóit ne engedjenek részt venni az olimpián – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Budapesten.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Sporttudomány és innováció című szakmai konferencián először is sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az ukrajnai háború szele, a háborús pszichózis mára betört az élet azon területeire, ahova nem lenne szabad, a helyzet így még reménytelenebb.

– jelentette ki.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott, hozzátéve, hogy ő maga már bőven a háború előtt is ellenezte az orosz sportolók doppingvádak miatti kizárását. Ennek kapcsán megjegyezte, hogy természetesen nem a doppingolás mellett kampányol, hanem csak a kollektív bűnösség elve ellen, ugyanis a vétkeseket valóban meg kell büntetni, de nem szabad miattuk egy nemzet minden sportolóját megbélyegezni.

– húzta alá.

– tette hozzá, felszólalva a kettős mércével szemben is.

– mondta.

– szögezte le.

Vonzanunk kell a sporteseményeket

Szijjártó Péter ezután kifejtette, hogy a hazai sportinfrastruktúra-fejlesztések világszerte jogosan vívják ki az elismerést: sehol másutt nem is volt tapasztalható ezen a téren akkora fejlődés az elmúlt egy-két évtizedben, mint Magyarországon. Három okot sorolt fel ennek eredőjeként. Az első, hogy szavai szerint egy ország nagysága nemcsak a területétől vagy gazdaságától függ, hanem attól is, hogy milyen eseményeknek tud jó házigazdája lenni, márpedig ezen a téren hazánk az utóbbi években igen sikeres volt.

– idézte fel. Fontosnak nevezte emellett a sportakadémiák fejlesztését is, és üdvözölte, hogy egyre inkább adottak a feltételek a legjobb teljesítményhez mind az infrastruktúra, mind a szakemberek vonatkozásában. A harmadik okként pedig azt jelölte meg, hogy a sportlétesítmények fejlesztése lehet a legjobb eszköz, amit "az állam segítségként a szülők kezébe adhat a gyerekek szabadidejéért vívott harcban", különös tekintettel az egyre szélesebb körű digitalizációra, a virtuális valóságra.

– emelte ki. A miniszter végül kitért a sport és a külpolitikai érdekérvényesítés kapcsolatára is, aláhúzván, hogy van pár hívószava Magyarországnak a világban, és ezek közül az egyik legfontosabb Puskás Ferenc, hiszen máig nem lehet olyan messzire utazni, ahol az emberek ne hallottak volna a legendás labdarúgóról.

– vélekedett.

– közölte.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.