Pesti Srácok

Drogkutató Intézet: akik megpróbálkoztak a legalizálás csalfa ábrándjának megvalósításával, azok mind sorra visszakoznak

null

Hibás, csalódást keltő elképzelés a drogproblémák megoldására a droglegalizáció – derül ki a Drogkutató Intézet legfrissebb összefoglalójából. Téglásy Kristóf, az intézet stratégiai igazgatója írásában aláhúzza: ezt nem kellett megjósolni, csupán egy mindenki által felmérhető folyamatot vetítettek előre a droglegalizációt kritizáló hangok.

Az írásban a stratégiai igazgató ismerteti: a holland rendőrség rekordszámú, 151 droglabort számolt fel tavaly, szemben a 2022-ben fellelt valamivel több mint százzal. A Dél-Holland régióban a rendőrség tavaly 40, míg az Észak-Brabant régióban 35 olyan laboratóriumot talált, amelyek többségét kokain és heroin kereskedelmi forgalomba való előkészítésére használták. A kábítószerek Rotterdam kikötőjén keresztül érkeztek az országba.

– olvasható az elemzésben. Az írásból az is kiderül, hogy az uniós szabad határok miatt hiába szigorítanak egyes tagállamok, ha közösségen belül valaki utat nyit a legalizációval, az minden schengeni országot érint.

PestiSracok facebook image

– írja a stratégiai igazgató. Téglásy szerint az Egyesült Államokban most először lettek többen azok, aki napi szinten használnak marihuánát, mint azok, akik napi szinten isznak alkoholt.

– húzta alá.

Forrás: Drogkutató Intézet