Pesti Srácok

Feketén, állatorvosként dolgozik Szigetvár polgármestere

Feketén, állatorvosként dolgozik Szigetvár polgármestere

Vass Péter, a magát újra jelöltető szigetvári polgármester mintha a városvezetést csak úgy másodállásban végezné, hiszen – bár polgármestersége mellett nem lehetne – feketén állatorvosként is tevékenykedik. Ezt pedig egy videó bizonyítja.

A fullank.hu oldal mutatott be egy videót, amin Szigetvár polgármestere már ugrik is, ha állatorvosként hívják. Teszi ezt annak ellenére, hogy a hatályos jogszabályok ezt tiltják. A bama.hu vármegyei lap már korábban is rajtakapta, hogy állatorvosi pecsétjét használja, de úgy tűnik, nem tanult az esetből, hiszen feketén most is ezt teszi. Egy, a honlapon megjelent videón a szigetvári polgármester egy állatokat tartó háznál állatorvosi munkát végzett. Erről beszél is a házigazda, aki elmondta, hogy ők csak dr. Vasst hívják, ha állatorvos kell, aki akár egy óra múlva is képes ott teremni. Már ugye ezt sem tehetné. A filmben így az is tetten érhető, hogy a polgármester folyamatosan, hosszabb ideje szegi meg az önkormányzati törvényt, hogy a fekete pénzről ne is beszéljünk. Természetesen – ahogy a házigazda tanú elmondta – pénzt is kap ellenszolgáltatásként. Egészen biztos, hogy számla nélkül, ami természetesen adócsalás.

A lap megkérdezte a szigetvári polgármesteri hivatalt, hogy számlát kiállít-e, végez-e más kereső munkát a polgármesterség mellett. A válasz Dr. Serbakov Márton tollából az volt, hogy tudtukkal dr. Vass nem végez állatorvosi munkát és nem állít ki számlát. Csak utóbbi igaz, hiszen számla nélkül fogad el pénzt. A választ itt tudják elolvasni.

PestiSracok facebook image

Forrás: fullank.hu; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.