Pesti Srácok

Függetlenobjektívék megint hallgatnak Karácsony botrányáról

null

Súlyos bűncselekmények gyanúját is felvető, újabb külföldi finanszírozási botrányra derült fény a baloldalon, ami Karácsony Gergely 2019-es főpolgármester-jelölti kampányát érinti, ám a magát függetlennek nevező sajtóban eddig semmilyen hír nem jelent meg az ügyről.

A Magyar Nemzet munkatársai egy hete hozták nyilvánosságra, hogy rengeteg dokumentum, többek között belső levelezések és hangfelvételek jutottak el hozzájuk, feltehetően Karácsony Gergely közvetlen bizalmi köréből. A leleplező anyagok alapján cikksorozatot indítottak, amelyben bemutatják, hogyan működik Karácsonyék és a baloldal belső világa. Az információs csomag feldolgozása azóta is zajlik, amelynek eredményeként eddig feltárták, hogy már a 2019-es önkormányzati választás idején külföldről finanszírozták Karácsony Gergely kampányát.

Az első cikk megjelenése óta ez már a hetedik nap, de a magát függetlennek nevező sajtóban eddig még semmi nyoma nincs a botrányos ügynek. Május hetedike óta nem tartják említésre érdemesnek, hogy Karácsonyék 2019-es kampányába bűncselekmények gyanúját is felvető módon juttattak több tízmillió forintot rejtélyes külföldi forrásból. Sem az Index, sem a Telex, sem a HVG, sem a 24, sem a 444, sem a Népszava, sem pedig a 168 Óra felületein nem olvashattunk erről, mint ahogy az RTL, az ATV és a Klubrádió hírműsoraiban sem láthatott-hallhatott beszámolót a közönség a főpolgármester és a baloldal újabb botrányáról.

Az alábbiakban összefoglaljuk a Magyar Nemzet által eddig feltárt részleteket, amelyekből kiderül, hogyan épül fel, és kik a kulcsszereplői annak a struktúrának, amellyel Karácsonyék igyekeztek lepapírozni a 2019-es önkormányzati választás idején a külföldről érkező pénzt.

PestiSracok facebook image

Egy gépjárművek bérbeadásával foglalkozó cégen keresztül érkezett, mégpedig külföldről az a tekintélyes összeg, amellyel Karácsony Gergely főpolgármester-jelölti kampányát finanszírozták 2019-ben. A kampányt a Mindenki Budapestért Egyesület (Mibu) bonyolította, a szükséges pénzforrást pedig kísértetiesen hasonló módon teremtették elő, mint a szintén Karácsony nevével fémjelzett 99 Mozgalom a 2021-es baloldali előválasztási kampányban.

A finanszírozási technikában mindkét esetben ugyanazok a személyek voltak a kulcsfigurák. Tordai Csaba, aki Karácsony Gergely jó barátja és jelenleg jogi főtanácsadója a Városházán, régi baloldali káder, hiszen a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára volt Gyurcsány Ferenc, majd Bajnai Gordon kormányzása idején. A már említett autókölcsönző cég, név szerint a Bakony Rental Kft. ügyvezető-tulajdonosa nem más, mint Tordai élettársa, Mravik Zsolt, aki szintén felbukkant az elmúlt években Karácsony Gergely környezetében. A másik kulcsember Perjés Gábor, akit a 99 Mozgalom „adománygyűjtő” akciójában Karácsony pénzhordó embereként ismert meg a nyilvánosság. Perjés a Mibu akkori irányítója volt, és ő fizette be a készpénzben kapott összegeket az egyesület bankszámlájára. Szintén az ő aláírásával készültek a szervezet állítólagos adománygyűjtő dobozainak felnyitását dokumentáló jegyzőkönyvek.

A már hivatkozott korábbi Magyar Nemzet-cikkben cégadatok, jegyzőkönyvek és bankszámla-kivonatok bemutatásával feltárták, hogy milyen módon érkezett a Bakony Rental Kft.-hez egy rejtélyes külföldi céggel kötött tanácsadói szerződés címén 112 millió forint. Ebből – a lap információi szerint – 75 millió forintot egy, a Városházán dolgozó közvetítőn keresztül Mravik Zsolt, a kft. tulajdonosa készpénzben továbbított Perjés Gáborhoz, a Mibu vezetőjéhez. Perjés pedig az egyesület bankszámlájára több részletben befizetett alkalmanként tízmillió forintot meg nem haladó összegeket. Azért kellett figyelnie az egyes befizetések nagyságára, mert a pénzmosás elleni törvény értelmében 10 millió forintos összeghatár felett már nyilatkoznia kellett volna a pénz eredetéről.

A Mibu bankszámlájára befizetett pénzek „lepapírozását” szolgálhatták azok a korábbi Magyar Nemzet-cikkben szintén bemutatott jegyzőkönyvek, amelyek az egyesület állítólagos adománygyűjtő dobozainak felnyitásáról készültek.

A lap által megkérdezett jogász szerint több bűncselekmény elkövetésének gyanúját is felveti Karácsony Gergely 2019-es főpolgármester-jelölti kampányának külföldi finanszírozása, illetve annak gyakorlati megvalósítása. Ifj. Lomnici Zoltán állítja: ha a cikkekben leírtak bizonyítást nyernek, úgy a kft. ügyvezetője hűtlen kezelés és sikkasztás miatt felelhet, a cég vezetése és Perjés is érintettek lehetnek pénzmosás és költségvetési csalás elkövetésében. Az öt évvel ezelőtti cselekmények jogi konzekvenciáiról elmondta: büntetőeljárás, nyomozás indulhat a külföldi cég által kifizetett pénz eredetének feltárása érdekében. A büntetőeljárásban ellenőrizhető a Bakony Rental Kft. által kifizetett 75 millió forint alapjául szolgáló teljesítés valós, esetleges fiktív volta is. A szóban forgó strómangyanús önkormányzati képviselő esetében vizsgálható a választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény esetleges megvalósulása is.

A főpolgármestert akkor terheli büntetőjogi felelősség, ha a finanszírozási folyamatról, illetve annak esetleges bűnös voltáról tudott. Ebben az esetben a választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény gyanúja vetődhet fel.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.