Pesti Srácok

Gyurcsány egyik megoldóemberét ültette fontos pozícióba Karácsony Gergely

null

A Gyurcsány–Bajnai-korszak egyik legsokoldalúbb megoldóemberére is központi fontosságú pozíciókat bíztak a Karácsony Gergely vezette Városházán. A jelenleg a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (BKK) igazgatóságában ülő politikus korábban egyebek mellett volt a Gyurcsány-kabinet pénzügyminisztere, a kormányzati közigazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli minisztere, majd igazságügyi és rendészeti minisztere is.

Nem meglepő, hogy a 2010 előtti baloldal számos meghatározó háttéremberéhez hasonlóan Draskovics Tibornak, Gyurcsány Ferenc egyik leguniverzálisabb megoldóemberének is találtak testhezálló pozíciót a Karácsony Gergely vezette Városházán. A kamarillapolitikában jártas, kíméletlen végrehajtó hírében álló Draskovics nevéhez a 2010 előtti szocialista kormányok idejéből több, komolyabb felháborodást kiváltó megszorító intézkedés is fűződik. Így például 2004-ben, pénzügyminiszterként Draskovics még a zárolásra kényszerített minisztériumokat is meglepte az általa bejelentett újabb, jelentős megvonásokkal.

A miniszteri kinevezéseken túl Draskovics kisebb-nagyobb megbízatásokat is kapott a baloldal 2010 előtti országlása idején, aszerint, hogy épp hol tartottak igényt a szolgálataira. Így volt ez 2019 után, a Városházán is, ahol egyből egy szürkezónás akcióban aktivizálta magát. A Népszava korábbi beszámolója szerint Draskovics és a bizalmasának tartott akkori vezérigazgató-helyettes, Kerékgyártó János súlyos szabályszegést követtek el, amikor a BKK-n belül ellenőrzést végző ügyvédi irodát megkörnyékezve, érzékeny információkhoz próbáltak hozzájutni.

Draskovics – akinek nem lehetne beleszólása a BKK operatív feladataiba – a Magyar Nemzet értesülései szerint az illetékességi köreivel nem sokat törődve dönt a vállalat ügyeiről, gyakorlatilag minden anyagot látni akar, amihez döntés kell. Nagy Zsoltot, a vállalat elektronikus jegyrendszerének a projektvezetőjét például arra utasította, hogy a jegyrendszer új koncepcióját először neki mutassa meg. Érdekesség, hogy Nagyot egy olyan zaklatási ügyet követően bocsátották el a cégtől, amelynek a kivizsgálásával, valamint Draskovicsnak az abban játszott szokatlan szerepével kapcsolatban több megválaszolatlan kérdés is felmerül.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Kollányi Péter

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.