Pesti Srácok

Hiába ütik egymást a médiában, Dobrev összefogna Magyar Péterrel a kormányváltás érdekében

null

A DK EP-listavezetője bárkivel kész összefogni, aki az Orbán-rendszer lebontásában érdekelt. Dobrev Klára szerint továbbra is a DK–MSZP–Párbeszéd az ellenzék vezető ereje, a gyurcsányozással pedig csak veszíthetünk, miközben Gyurcsánnyal nyerni lehet.

Nem a Tisza párt, hanem a DK–MSZP–Párbeszéd az ellenzék vezető ereje, és a júniusi választások után is az marad majd – mondta Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció politikusa, a közös baloldali EP-lista vezetője a Népszavának adott interjújában, amelyet az Index szemlézett. Dobrev Klára többek között arról is beszélt az interjúban:

  • Reálisnak tartja, hogy a DK, az MSZP és a Párbeszéd–Zöldek szövetsége 23–25 százalékra számíthat a biztos szavazók körében.
  • 2019-ben megvolt a „centrális erőtér” elleni eszköz. Ha azzal a lendülettel, illetve egységes ellenzéki politikával folytatják, akkor 2022 nem vereséggel végződött volna.
  • Magyar Péter főleg más ellenzéki pártokból kiábrándult szavazókat képes megszólítani.
  • „Fontos az utcai demonstráció is, de választás előtt legalább ennyire fontos az ajánlásgyűjtés. A DK–MSZP–Párbeszéd szövetség háromszor annyi ajánlást gyűjtött az EP-választásra, mint bármelyik párt, a Fideszt is beleértve.”
  • Ma a DK–MSZP–Párbeszéd a legerősebb politikai közösség az ellenzéki oldalon.
  • Hajlandó lenne Magyar Péterrel is összefogni, ha Orbán rendszerét akarja lebontani.
  • Úgy véli, hogy nem elég Orbánt, a teljes rendszert le kell leváltani.
  • „Gyurcsánnyal nyerünk, gyurcsányozással veszítünk.”

Forrás: Index; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image