Pesti Srácok

Karácsony Gergely a kormány eredményével kampányol

null

Más tollával ékeskedik Karácsony Gergely, ugyanis elkezdte átadni azokat a beruházásokat, amelyekhez eddig köze sem volt. Ilyen a ferencvárosi szakrendelő, amelyet tulajdonképpen átadott a főpolgármester, de posztjában arról nem tett említést, hogy a főváros maga az intézmény megújulását egyetlen fillérrel sem támogatta. Most viszont jó mellette vigyorogni.

Az eredmények és a programjában megfogalmazott ígéretek megvalósítása híján Karácsony Gergely úgy döntött, elkezdi átadni azokat az beruházásokat is, amelyekhez gyakorlatilag semmi köze sem volt. Ez történt nemrég Ferencvárosban is, ahol a főpolgármester átadott egy, a kormány által felújított szakrendelőt.

– írta az átadóról szóló Facebook-posztjában a főpolgármester, aki arról elfelejtett megemlékezni, hogy a főváros egyetlenegy fillérrel sem támogatta az intézmény felújítását.

PestiSracok facebook image

Gyurákovics Andrea, Ferencváros fideszes polgármesterjelöltje a szakrendelő átadása nyomán elmondta: a főváros egy fillér támogatást sem nyújtott a fejlesztéshez, miközben a kormány hatmilliárd forinttal, míg a józsefvárosi önkormányzat mindössze 300 millióval támogatta az intézmény komplex megújítását.

– emelte ki Gyurákovics Andrea, majd hozzátette: Baranyi Krisztinának mindössze annyi köze volt a fejlesztéshez, hogy az ő polgármestersége alatt valósult meg. A szűrőprogramokkal kapcsolatban a kormánypártok polgármesterjelöltje elmondta: 2019 előtt folyamatosan bővítették az ingyenes MR- és CT-szűrőprogramokat, aminek eredményeként 2019-re minden kerületi lakos bármikor hozzájuthatott ilyen jellegű ellátáshoz.

Nem meglepő egyébként Karácsony Gergely trükkje, hiszen a 2014-es önkormányzati választás előtt Kispest szocialista polgármestere, Gajda Péter is hasonló eszközökhöz nyúlt, ő ugyanis a Tarlós István által felújított útszakasz felújítását adta át nagy büszkén, holott azt a főváros finanszírozta.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.