Pesti Srácok

Kitálalt Pikóról az MSZP józsefvárosi elnöke (videó)

Józsefvárosban is felbomlott az ellenzéki egység, miután a polgármester Pikó András összerúgta a port a helyi MSZP-vel, de olyannyira, hogy a szocialisták nemcsak egyéni jelölteket, hanem saját polgármesterjelöltet is állítanak az önkormányzati választáson - emlékeztet a Mandiner.

A lap megjegyzi: korábban úgy tűnt, mindenki beáll majd a jelenlegi polgármester mögé, ám ahogy telt az idő, felszínre kerültek a belső nézeteltérések, amelyek odáig vezettek, hogy a helyi MSZP döntötte a dominót és kihátrált Pikó mögül. Veres Gábor, az MSZP józsefvárosi elnöke a Mandinernek nyilatkozva már áprilisban belengette az önálló polgármester-jelölt indítását, amely azóta a gyakorlatban is megvalósult.

Veres most az ATV-ben tálalt ki, részletesen ecsetelve a konfliktust. Mint mondta, már a választási győzelem után megváltozott valami, ugyanis Pikó András kicsit másképp kezdte értelmezni a demokratikus normákat, és úgy gondolta, hogy a Covid-járvány alatti önálló döntési lehetőséget kicsit későbbre is kitolja.

Az utolsó két-három évben nagyjából semmilyen információt nem kaptunk – mondta Veres, aki szerint ők mindent megtettek annak érdekében, hogy megbeszéljék Pikóékkal az előterjesztéseiket, de ez nem sikerült.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá.

Ennek ellenére próbáltak minden támogatást megadni a polgármesternek, és szinte nem is volt olyan előreterjesztés, amit ne szavaztak volna meg. Év elején megkezdődtek a tárgyalások a választásról, de Pikó már az első egyeztetésen közölte, hogy az MSZP három képviselője Veres Gábor, Szili-Darók Ildikó és Stettner István nem lehetnek tagjai a következő képviselőtestületnek, nem indulhatnak el a következő választáson.

Veres szerint azonban egy polgármester nem tehet olyat, hogy kijelenteni, hogy négy helyen akar jelöltet indítani, és a többi helyen is „majd jól megmondja, hogy ki legyen jelölt."

A szocialisták helyi elnöke hangsúlyozta, hogy ezt a helyzetet nem az MSZP akarta, és meggyőződése szerint a jelenlegi helyzetet nem az MSZP és támogatói indikálták, hanem Pikó András.

– mondta, hozzátéve, hogy ezért nem engedhetik meg maguknak, hogy nem indulnak el a választáson.

(Mandiner / Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs-PS)

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.