Pesti Srácok

Menczer Tamás: Magyarországon csak a Fidesz–KDNP áll a béke pártján

null

Magyarországon csak a Fidesz–KDNP áll a béke pártján, csak Orbán Viktor és a Fidesz–KDNP képes arra, hogy megvédje az ország békéjét és biztonságát, de ez csak a magyar emberek támogatásával valósulhat meg – jelentette ki a kormánypártok kommunikációs igazgatója szerdán, Biatorbágyon.

Menczer Tamás – aki egyben a térség, Pest vármegye 2. számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője – a megújult Juhász Gyula út és Dózsa György út átadási ünnepségén arról beszélt, hogy a most átadott beruházások összesen 250 millió forintba kerültek. Hozzátette: mindkét úton nagy a forgalom, ezért fontos volt a burkolatjavítás, a járdaépítés és a parkolóhelyek kialakítása is, emellett 45 fát és 160 cserjét ültettek el. Kiemelte: a június 9-i választások tétje az, hogy Európában háború lesz vagy béke.

– fogalmazott. Menczer Tamás azt mondta, hogy ilyen, létfontosságú választás még nem állt előttünk, mivel a háborús helyzet az elmúlt két évben minden nap romlott. Azt kérte, hogy a helyiek támogassák a Fidesz–KDNP listáját és jelöltjeit, és polgármester-jelöltjüket, Nánási-Kézdy Tamást.

PestiSracok facebook image

– fűzte hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Vajda János

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.