Pesti Srácok

Navracsics Tibor: a Balatonra lakóhelyként és nyaralóhelyként kell tekinteni

null

A Balaton és térsége fejlesztése során lakóhelyként és nyaralóként is kell tekinteni a tóra és környezetére – hangsúlyozta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön, Veszprémben, a Balaton-konferencián. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter Otthon vagy nyaraló? címmel tartott nyitóelőadásában fontos célnak nevezte, hogy a Balaton ne csupán nyaralóhely legyen, hanem élhető lakóhely is egyben. Rámutatott: ennek előfeltétele, hogy barátságosabb, emberközpontú városok alakuljanak, vidéken pedig magasabb szintű közszolgáltatások legyenek elérhetők.

A tárcavezető előadásában a kiemelt feladatok közé sorolta a Dél-Dunántúl gyorsforgalmi útjainak fejlesztését, a régió iskoláztatási és foglalkoztatási mutatóinak javítását.

– szögezte le Navracsics Tibor.

PestiSracok facebook image

– idézte fel a miniszter, hozzátéve, hogy ez elsősorban az emberközi kapcsolatok függvénye.

– emlékeztetett. Szavai szerint a határ menti városok reális eséllyel "a decentrumok sorát" hozzák létre, valamint Belső-Somogy és a Marcal völgye is számos ponton fejlesztésre szorul. Kifejtette: a fejlesztés során figyelembe kell venni, hogy a Balaton az egyik leginkább elöregedő térség országos viszonylatban. Iskolázottság tekintetében a Balaton keleti medencéje előnyösebb, a nyugati medence rosszabb helyzetben van. Az ott lakó diplomások arányát tekintve Veszprém és Balatonfüred kedvezőbb, a többi közepes, a Marcali járás kifejezetten rossz helyzetben van. Foglalkoztatás szempontjából a járások az országos átlagot képviselik, de esetenként ennél gyengébb mutatókkal bírnak. Elmondása szerint számos járásban megfigyelhető az őshonos lakosság elvándorlása és a más térségekből való bevándorlás; kivételt jelent a Balatonalmádi járás, ott az elsődleges bevándorlás jellemző.

– jelezte Navracsics Tibor. Hangoztatta: a Balatonra mint ökológia rendszerre, vagyontárgyra és lakóhelyre kell tekintenünk egyszerre, így lehetséges a régió ésszerű fejlesztése.

Markovits Alíz, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója az előző év eredményeit összegezve azt hangsúlyozta, hogy a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programév legfontosabb hozadéka, hogy tovább él a települések együttműködése.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.