Pesti Srácok

Rétvári Bence: Brüsszel a tanárbéremelés forrásai helyett csak revizorokat küldött

null

Mind a mai napig egyetlen euró sem érkezett Brüsszelből a tanárok és óvónők béremelésére, miközben a tanárok már megkapták a januári, februári, márciusi és áprilisi megemelt bérüket is, de ez eddig csak és kizárólag hazai költségvetési forrásból történt – közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán. Rétvári Bence azt írta: hiába adott garanciát január elején az Európai Bizottság a béremelési források folyósítására, lassan itt a nyári szünet, de eddig még semmilyen utalás nem történt.

– jegyezte meg, hozzátéve: ugyan Brüsszelből forrás még nem érkezett, de revizorok igen.

PestiSracok facebook image

– írta.

– hangsúlyozta.

– fűzte hozzá. Kiemelte: amíg az uniós bürokraták csak vizsgálódnak, a kormány cselekszik. Emlékeztetett: 2022-ben és 2023-ban 10–10 százalékkal, idén átlagosan 32,2 százalékkal nőtt a tanárok és az óvónők bére, jövőre pedig a tervek szerint 21 százalékkal emelkedik. Így összesen 93,5 százalékos az emelés, azaz négy év alatt csaknem a duplájára nő a tanárok fizetése. Az állami fenntartású iskolákban a tanárok átlagbére 652 ezer forintra, az igazgatói illetmény pedig átlagosan 1 millió forintra emelkedett. Kitért arra is, hogy "a baloldal Brüsszelben is támadta a tanárok béremelését, valamint pert indítottak, hogy megakadályozzák a források felhasználását". Végül szégyennek nevezte, hogy a magyar baloldal képviselői az Európai Parlamentben nem a magyar tanárokért, hanem ellenük dolgoznak.

– hangsúlyozta közleményében Rétvári Bence.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Purger Tamás

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.