eu-s források
Rétvári Bence: Brüsszel a tanárbéremelés forrásai helyett csak revizorokat küldött
Mind a mai napig egyetlen euró sem érkezett Brüsszelből a tanárok és óvónők béremelésére, miközben a tanárok már megkapták a januári, februári, márciusi és áprilisi megemelt bérüket is, de ez eddig csak és kizárólag hazai költségvetési forrásból történt – közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán. Rétvári Bence azt írta: hiába adott garanciát január elején az Európai Bizottság a béremelési források folyósítására, lassan itt a nyári szünet, de eddig még semmilyen utalás nem történt.Navracsics a fronton – Ez lehet az új minisztérium első feladata
Gulyás Gergely kedden benyújtott törvényjavaslata nyomán 2024. január 1-jével a Miniszterelnökségből kiválva létrejön a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium, amelyet nagy valószínűséggel a jelenlegi területfejlesztési miniszter, Navracsics Tibor fog vezetni. Az új minisztérium létrehozásával a tárcavezető jogkörei jelentősen bővülni fognak, és nagyobb önállóságot is kap, ezáltal jelentősen hatékonyabbá téve az államszervezet működését.Rétvári Bence: a kormány megelőlegezi az EU-s forrásokat
Magyarország, a magyar gazdaság szerencsére olyan helyzetben van, hogy meg tudja előlegezni azokat a forrásokat, amelyeket az Európai Unió (EU) jelenleg nem utal át, pedig ezek járnának Magyarországnak - mondta a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára szombaton, a vácdukai pihenő és rekreációs park átadóünnepségén. Rétvári Bence, aki egyben a térség KDNP-s országgyűlési képviselője, arról beszélt, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Plusz keretében megvalósított fejlesztéseket is európai uniós forrásból kellett volna finanszírozni, de mivel az EU nem utalta el a Magyarországnak járó forrásokat, a magyar kormány megelőlegezte ezt a települések számára. Összességében 200 milliárd forintot juttattak így a településeknek - mondta.Navracsics Tibor: Magyarország az uniós források 86 százalékát felhasználta
Magyarország a rendelkezésére álló európai uniós források 86 százalékát felhasználta, ezzel az EU élvonalában van – mondta a területfejlesztési miniszter csütörtökön, Szekszárdon.Korábban még szemérmeskedtek, ma már vállalják a baloldalon, hogy politikai okokból nem kapunk EU-s pénzeket
A magyar és a brüsszeli baloldal aknamunkájának köszönhetően a mai napig nem kapta meg Magyarország az uniós forrásokat, és egyre többen nem is titkolják közülük, hogy komoly "munkájuk" van ebben. A DK-sok például hazafias kötelességüknek érzik a Magyarország elleni áskálódást, elvtársuk, Daniel Freund pedig kerek-perec megmondta, hogy ha a migrációnak nem adunk utat, akkor nem kapjuk meg a pénzeket, de ugyanez a helyzet a háborús álláspontunkkal kapcsolatban is. Idő kellett azonban, hogy ezeket ki merjék mondani, hiszen a kampányban csak Márki-Zay Péter mert arról beszélni, hogy bizony, ha a NATO kéri, akkor küldenünk kell fegyvereket és katonákat Ukrajnának. Mindeközben Karácsony Gergely a sötétben tapogatózik, mivel ő úgy véli, hogy mi, magyarok állunk háborúban az oroszokkal.Szijjártó Péter: politikai okokból, jogi alap nélkül tartják vissza a Magyarországnak járó EU-forrásokat
Politikai okokból, igazságtalanul, minden jogi alap nélkül tartják vissza a Magyarországnak járó európai uniós forrásokat; az Európai Bizottság újabb és újabb elvárásai kezdenek méltatlanná válni – emelte ki a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Brüsszelben.Dobrev szerint Magyarországról mindenkinek Orbán Viktor jut eszébe, egyúttal beismerte, hogy PS-rajongó
Meg vagyunk tisztelve! Gyurcsányné Dobrev Klára Nyíregyházán tartott beszédében egyértelműen igazolta portálunk egyik róla írt cikkét, és mindent megtett, hogy folytassuk az említett írást. A nemzet osztályfőnök asszonya tehát egyértelműen a PestiSrácok rajongója és mindent megtesz, hogy ismét foglalkozzunk megnyilvánulásaival. Mi pedig nem hagyjuk cserben olvasóinkat, még akkor sem, ha éppen Apró Antal unokájáról van szó.A lengyelek szerint Brüsszel valódi célja a magyar kormány leváltása
Az Európai Bizottság (EB) mesterkélt érvekkel támasztja alá a jogállamisági feltételrendszer alkalmazását Magyarországgal szemben, Brüsszel valódi célja a magyar kormány leváltása – jelentette ki Piotr Wawrzyk lengyel külügyminiszter-helyettes egy kedden megjelent interjúban.Első körben nem jelent nagy változást, amit az EU-s forrásokért cserébe vállal a kormány, de a második körben már új törvényjavaslat is lesz
A NAV feladata lesz az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) helyszíni ellenőrzéseinek pénzügyőri támogatása, a vagyonkezelő alapítványokat konkrétan is nevesíteni kell, de a közalapítványi egyetemek kuratóriumaira is szigorúbb összeférhetetlenségi szabályok vonatkoznának – első körben ezeket vállalná a kormány a jogállamisági problémák kezelésére. A területfejlesztési és uniós források felhasználásáért felelős miniszter szerint első körben ezek nem nagy módosítások, de a bizottságnak az átláthatóság terén nagyobb garanciát jelentenek. Navracsics Tibor ugyanakkor kiemelte, hogy pénteken kerül a második csomag az Országgyűlés elé, amiben már új törvényjavaslat is lesz.Ajánljuk még