Pesti Srácok

Révész Máriusz: Karácsony Gergely óriási károkat okozott a fővárosi kerékpáros közlekedésnek

null

A Karácsony Gergely vezette Fővárosi Önkormányzat óriási károkat okozott a budapesti kerékpáros közlekedésnek, a kerékpárút-fejlesztési uniós pénzek harmadát elvesztette – jelentette ki a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára csütörtökön, Budapesten. Révész Máriusz közölte: miközben Karácsony Gergely szereti úgy beállítani magát, mint akinek szívügye a kerékpáros infrastruktúra fejlesztése, az általa vezetett Fővárosi Önkormányzat miatt sok valódi kerékpáros fejlesztés meghiúsult Budapesten.

Kiemelte: a 2014 és 2020 közötti időszakban Budapest 8,1 milliárd forint vissza nem térítendő uniós (VEKOP-) támogatásból fejleszthette volna kerékpárút-hálózatát, de ebből az összegből csak 5,8 milliárd forintot volt képes felhasználni. Révész Máriusz emlékeztetett: a forrásból a Rákos-patak menti útvonal fejlesztését kellett volna megvalósítani, de – Karácsonyék indoklása szerint – az előkészítés elhúzódása miatt a projekt fizikai befejezésére a VEKOP-zárásig nem volt már lehetőség.

– értékelt az államtitkár. Idézte a Magyar Kerékpárosklub értékelését, amely szerint a VEKOP "pénzügyileg és tartalmilag is veszteségnek tekinthető (...), az eredeti tervekhez képest a projektek 70 százaléka elveszett", így "Budapest eddigi legnagyobb kerékpáros fejlesztési forrása kihagyott lehetőség maradt".

PestiSracok facebook image

– folytatta Révész Máriusz, hozzátéve: "a Gyurcsány-delegáltak azóta is minden hónapban felveszik a fizetésüket a Budapesti Közlekedési Központból".

– mondta.

– hangoztatta az államtitkár. Kitért arra: vannak ennél is sokkal rosszabb hatékonysággal felhasznált kerékpárút-fejlesztési források. Még 2019-ben született meg az ő javaslatára az a Tarlós Istvánnal kötött megállapodás, amely szerint a kormány 800 millió forinttal támogatja a főváros EuroVelo útvonalainak fejlesztését, amelyhez a Fővárosi Önkormányzat ugyanennyi saját forrást is hozzátesz. Az öt évvel ezelőtti megállapodásban a főváros vállalta, hogy megépíti az EuroVelo 6 észak-budai 15 kilométeres szakaszát, továbbá elkészíti az engedélyes és kiviteli tervét több EuroVelo útvonal összesen 21 kilométeres budapesti szakaszának.

– fogalmazott, jelezve, hogy a vállalt határidőt már kétszer kellett módosítani, így az jelenleg 2025. szeptember 30-a, de mivel még mindig a tervezések zajlanak, az államtitkár további hosszabbítási kérelemre számít.

– összegzett Révész Máriusz.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook