révész máriusz
"Ha a körülmények nomádok, az emlékek örökök maradnak" – A Téry Ödön program révén újraavatták a kosdi kulcsosházat
"Ez az ember természetes közege, itt vagyunk otthon, az időjárással és a napszakokkal együtt létezve, nomád körülmények között. Mindig nehéz az első lépés, a kilépés a komfortzónánkból, de egy erdei táborozás utána örök emlék marad" – mondta Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselője, a belügyminiszter helyettese a Kosd falu határában, a Naszály-hegy lábánál található Cselőtepusztai kulcsosház "újraavatásán". Az 1995-ben, Huth Gergely baráti köre által kialakított természetjáró szálláshely most a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program révén teljes szerkezeti, gépészeti felújításon, újjáépítésen esett át, és ősztől a gödi Csillagösvény Egyesület üzemeltetésében újra a természetjárók, cserkészek rendelkezésére áll.Új távlatokat adhat a kerékpározásnak a Budapest–Balaton kerékpáros útvonal, azonban nem mindenki örül neki
Gulyás Gergely a fővárosból a Balaton irányába tartó kerékpáros útvonal I. szakasza, a Budapest–Etyek közötti szakasz átadó ünnepségén arról beszélt, hogy Etyek a térség egészének fejlődéséből kiemelkedik: a gasztro- és a borturizmus mellett immár a kerékpáros turizmusnak is a központja lett.Révész Máriusz: Gyurcsányék felfüggesztették a jogállamot, tudatosan szíthatták az indulatokat 2006-ban
Kimondható, hogy abban az időszakban a jogállami kereteket felfüggesztették 2006-ban – mondta Révész Máriusz a Magyar Nemzetnek adott interjújában, kifejtve: ha bármely európai demokráciában azonosító szám nélküli rendőrök vernék szét az embereket, akkor a rendőri vezetők és a belügyminiszter rövid időn belül nem lennének a pozíciójukban, hacsak a miniszterelnök eleve nem bukna bele. Magyarországon azonban ez nem így alakult, az akkori miniszterelnök pedig most az ellenzék vezető figurája.Hamarosan jön a közlekedési alapvizsga a gyerekek biztonságáért
Alig két hét van hátra a közlekedési alapvizsga megnyitásáig, amelynek célja, hogy a gyermekek tudatosabban és biztonságosabban mozogjanak a hétköznapi forgalmi szituációkban – közölte az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda pénteken.Révész Máriusz: nem kell elfogadni, hogy évente hatszázan halnak meg közlekedési balesetben
A Mentsünk meg 600 életet! elnevezéssel induló közlekedésbiztonsági programot bemutató sajtótájékoztatón Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos úgy fogalmazott: 2012-ig nagymértékben csökkent a halálos közlekedési balesetek száma Magyarországon, de azóta stagnálnak a számok. 2012 és 2019 között évente átlagosan 600-640 ember halt meg a közutakon. Ennek nem kellene így lennie.Révész Máriusz Varju Lászlónak: mit szólt volna, ha a börtönben meztelenül guggoltatták volna a lányát?
Révész Máriusz közösségi oldalán osztotta meg azt a Magyar Nemzetben megjelent cikkét, amelyben reagált Varju László nemrégiben tett kijelentésére, miszerint 2006-ban az ő kormányzásuk alatt szabadon lehetett tüntetni és sztrájkolni, de erre ma már nincs lehetőség. Mint ismert, a Fideszes képviselőt a magyar forradalom ötvenéves évfordulóján Gyurcsány rendőrei véresre verték, olyan súlyosan bántalmazták, hogy még az eszméletét is elvesztette. Emlékezhetünk, hogy a képviselő mellett való kiállás helyett az akkori ellenzéki politikusok, Kuncze Gáborral az élen még gúnyt is űztek a bántalmazott politikusból, utóbbi odáig merészkedett, hogy „viccesen” Révész Mártíriusznak nevezte egy felszólalásában. Varju László kijelentései ékes bizonyítékai annak, hogy az ellenzéki politikusok még tizennégy év távlatából sem tudják feldolgozni saját bűneiket és továbbra is egy párhuzamos valóságban élnek.Révész Máriusz gratulált a DK-s vezetésnek, amiért folytatták az előző testület munkáját – elkészült egy futókör
Az Országos Futópálya-építési Program keretében készült egy kilométer hosszú futókört adtak át csütörtökön, Budapest III. kerületének békásmegyeri részén. Az ünnepélyes avatáson Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos gratulált Óbuda új vezetésének, amiért nem hagyta abba az előző városirányítás által elindított programot és biztosította a szükséges forrásokat hozzá. Kiemelte, hogy szerinte ez volt az egyik legjobb befektetése a kerületnek, tekintettel a pálya által sportolásra bírható lakosok élettartamának várható növekedésére.Szombaton rajtol a 41. Tour de Hongrie országúti körverseny
Ünnepélyes csapatbemutató keretében bemutatták a szombaton rajtoló 41. Tour de Hongrie országúti körverseny résztvevőit. A minden eddiginél erősebb mezőnyt felvonultató körversenyen vannak olyan tehetséges magyar versenyzők, akik felveszik a kesztyűt az idei mezőny sztárjaival.Ajánljuk még