Pesti Srácok

Szexre buzdítja a fiatalokat Macron, mert rohamosan fogynak a franciák

Szexre buzdítja a fiatalokat Macron, mert rohamosan fogynak a franciák

Korábban sok bírálatot kapott Orbán Viktor és a magyar kormány, amiért új családtámogatási formákat vezettek be, hogy több magyar gyerek szülessen. Ehhez képest a nyugatiak receptje az volt, hogy majd a bevándorlókkal kozmetikázzák a demográfiai számokat. Emmanuel Macron viszont most megijedt, és úgy tűnik, inkább a francia népet gyarapítaná, ezért amellett, hogy több szexre buzdít, különböző lehetőségekkel kecsegteti a fiatalságot.

Macron a múlt héten egy felszólalásában „demográfiai újrafegyverkezést” jelentett be: egyebek között ingyenes termékenységi vizsgálatot javasolt a fiatalok számára, valamint új fizetett anyasági és apasági támogatást. Az újdonsült szülők – beleértve az apákat is – három hónap szabadságot vehetnek ki, és fizetésük felét, legfeljebb 1900 eurót kaphatnak, ami családonként 11 400 eurós bababónuszt jelenthet.

Juttatások

Valóban sokat fog ez változtatni a helyzeten? – tette fel a kérdést a Spectator brit lap tudósításában. Franciaországban az első gyermek után nem jár gyermeknevelési támogatás, de a második után havi 184, a harmadik után pedig – jövedelemtől függően – akár 277 eurót is kaphat a boldog szülő. Ezek a juttatások azonban nem ösztönözték a termékenységet. Mivel a szülőképes korú nők száma az elmúlt években csak kismértékben csökkent, a születések számának mérséklődése főként a gyermek utáni vágy apadásával magyarázható.

PestiSracok facebook image

Mélyponton vannak

A 2021-es fellendülés után, amely a születéseknek a Covid 2020-as első hulláma által késleltetett helyreállás miatt következett be, a termékenység ismét visszaállt a csökkenő tendenciára. A 2022-es egy nőre jutó 1,79 gyermekről 2023-ra 1,68-ra bekövetkezett rendkívüli éves csökkenéssel a termékenység olyan történelmi mélypontot ért el, amilyenre a baby boom vége óta nem volt példa. A népességet fenntartó születési arányszámot 2,1-nek tekintik. A születések számának csökkenése a várható élettartam növekedésével együtt „mérgező koktél” egy olyan szociális jóléti rendszer számára, amely az idős munkavállalók fiatalokkal való helyettesítésén alapul. 2021 novemberében az INSEE (a francia Nemzeti Statisztikai és Gazdasági Tanulmányok Intézete) a demográfiai tendenciák alapján 2070-ig szóló népesedési előrejelzéseket tett közzé. E forgatókönyv szerint Franciaország népessége tovább növekszik, és 2044-ben 69,3 milliós csúcsra emelkedik, majd 2070-re 68,1 millióra csökken – közölte a brit lap.

Macron és csapata nem példamutató, a franciák pedig visszavettek szexuális téren

A 46 éves elnök szerencsés, hogy többé-kevésbé megértő médiája van, így nem gúnyolják ki a gyermektelenségét, miközben arra buzdítja honfitársait, hogy szexuálisan legyenek aktívabbak Franciaországért. Feleségének, Brigitte-nek már három gyermeke volt, amikor elvált, hogy feleségül menjen a nála 24 évvel fiatalabb egykori tanítványához – állapította meg a brit lap, amely híres ironikus stílusáról. Brigitte jelenleg 71 éves. Nyíltan meleg miniszterelnöke, Gabriel Attal sem valószínű, hogy ebben a kérdésben hitelesen a segítségére siet – fűzte hozzá a magazin.

A születési ráta összeomlását sokan a társadalmi trendeknek és a pénzügyi nyomásnak tulajdonítják, de minden bizonnyal annak is, hogy a franciák furcsa módon szexuálisan tartózkodóvá váltak. Úgy tűnik, hogy a bezárkózás elnyomta, nem pedig serkentette a nemzési ösztönt. A korábbi szexuális szabadságot a prüdéria új korszaka követte, amelyben a fiatalok a jelek szerint a tényleges szexet felcserélték a pornóoldalakkal és a meztelen szelfikkel. Úgy tűnik – a The Spectator megítélése szerint –, hogy a szexuális aktivitás hiánya a házasságban is folytatódik.

– szögezte le a brit magazin –, bár hivatalos adatok nem állnak rendelkezésre, mivel az ilyen adatok gyűjtése illegális.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/EPA/EFE/Rodrigo Jiménez

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.