Pesti Srácok

Ferenc pápa: a mesterséges intelligencia elbűvölő, de félelmetes

Ferenc pápa: a mesterséges intelligencia elbűvölő, de félelmetes

Ferenc pápa elbűvölő, de félelmetes eszköznek nevezte a mesterséges intelligenciát, amelyhez szerinte "etikai algoritmusok" szükségesek. A katolikus egyházfő a hét legfejlettebb ipari ország (G7) állam- és kormányfőinek csúcstalálkozóján, a dél-olaszországi Borgo Egnazia üdülőhelyen mondott beszédet pénteken.

Katolikus egyházfő első alkalommal vett részt az országcsoport csúcsértekezletén. A pápa a mesterséges intelligenciáról rendezett panelbeszélgetésen szólalt fel, és több kétoldalú megbeszélést is tartott. Találkozott Joe Biden amerikai, Volodimir Zelenszkij ukrán, Emmanuel Macron francia, Narendra Modi indiai, Luiz Inácio Lula da Silva brazil, Recep Tayyip Erdogan török, Abdel-Madzsid Tebbun algériai és William Samoei Ruto kenyai elnökkel, valamint Justin Trudeau kanadai kormányfővel és Kristalina Georgievával, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatójával.

A Volodimir Zelenszkij közösségi oldalán közölt beszámoló szerint az ukrán elnök köszönetet mondott a pápának az ukrán nép irányában tanúsított közelségéért és az országba juttatott humanitárius segítségért. Találkozójukon szó esett a háború következményeiről, az orosz "légi terrorról", az ukrajnai nehéz energetikai helyzetről. Beszéltek a lehetséges békemegoldásokról, a Szentszék szerepéről az Ukrajna számára igazságos és fenntartható béke elérésében, valamint a hétvégi svájci békekonferencia várható eredményeiről.

PestiSracok facebook image

-olvasható a bejegyzésben. A legfejlettebb ipari országok képviselőinek jelenlétében tartott beszédében Ferenc pápa elbűvölő, de félelmetes eszköznek nevezte a mesterséges intelligenciát, és annak hatásáról beszélt az emberiség jövőjére. Úgy vélte, vitathatatlan, hogy a mesterséges intelligencia az emberi tudás és az ipar forradalmához vezet. Előnyként említette az ismeretekhez való hozzáférés demokratizálódását, a tudományos kutatások hatalmas előreugrását, vagy olyan munkavégzések átruházását a gépekre, amelyek megterhelők az ember számára. Ezzel egy időben Ferenc pápa szerint a mesterséges intelligencia mély szakadékot teremthet a fejlett és a hátrányos helyzetű nemzetek, az uralkodó és az elnyomott társadalmi osztályok között, "az emberek közötti találkozás" kultúráját a "selejtezés kultúrájával" helyettesítve. Az egyházfő megjegyezte, hogy az ember kezdetektől fogva egyszerűbb, majd egyre fejlettebb eszközökkel segítette életét, a mesterséges intelligencia azonban - tette hozzá - sajátos eszköz, amely a gépekre bízza a döntés lehetőségét.

-hangoztatta Ferenc pápa. Ezért a közvetlen emberi irányítás nélküli harci eszközök fejlesztésének és használatának betiltását szorgalmazta: "egyetlen gépnek sem szabad döntenie arról, hogy megfosszon-e egy embert az élettől vagy sem". Az egyházfő figyelmeztetett, hogy az ember számít fejlődőképesnek, az ember képes "cselekedeteivel meglepni a világot", a mesterséges intelligencia pedig nem egy másik ember, akivel nekünk érzelmi vagy bármilyen más függőségi kapcsolatot kell létesítenünk. A pápa kifejtette, a nyugati világ kezdi elveszíteni az ember képviselte értékrendet. A mesterséges intelligenciának "jobb jövőt kell építeni, minden ember jólétének alárendelve" - mondta. Éppen ezért etikus algoritmusokat, szóhasználata szerint "algor-etikus" irányelveket, valamint a mesterséges intelligencia fölötti "egészséges politikai ellenőrzést" sürgetett.

-jegyezte meg Ferenc pápa.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.