Pesti Srácok

Franciaországba vittek több új-kaledóniai, függetlenségpárti aktivistát

Franciaországba vittek több új-kaledóniai, függetlenségpárti aktivistát

A szárazföldi Franciaországba vittek hét letartóztatott, új-kaledóniai függetlenségpárti aktivistát, akiket a Franciaországhoz tartozó szigetcsoporton kitört zavargások szításával gyanúsítanak - jelentette be vasárnap az új-kaledóniai ügyészség.

A szigetcsoport fővárosa, Nouméa főügyésze, Yves Dupas azt mondta, a hét embert az éjszaka, külön erre a célra küldött repülőgéppel szállították el Új-Kaledóniáról. A lépésre, mint mondta, azért volt szükség, hogy "a vizsgálat nyugodt körülmények között, minden nyomás nélkül folytatódhasson". A tájékoztatás szerint a gyanúsítottak, köztük Christian Tein, a Terepakciók Koordinációs Sejtjének (CCAT) szakadár szervezet vezetője, őrizetben maradnak. Jogi képviselője szerint Teint a kelet-franciaországi Mulhouse-ban őrzik.

A héten a hatóságok a CCAT több tagját vették őrizetbe gyilkosságban való részvétel, fegyveres rablás és anyagi kár okozásának gyanújával. A hat hete kirobbant erőszakos és véres lázongásokat - amelyekben kilencen meghaltak és több százan megsebesültek - egy választójogi reform tervezett életbe léptetése váltotta ki. A függetlenségpárti őslakos kanakok attól tartanak, hogy a választójog megadása a huzamos ideje a szigetcsoporton élő franciáknak meggyengítheti a szakadárok politikai pozícióit. A zavargások miatt a francia hatóságok elhalasztották a választójogi reform életbe léptetését.

A héten csillapodtak a rendbontások, ami lehetővé tette a nemzetközi repülőtér és az iskolák újranyitását. Emmanuel Macron francia elnök kedden követelte a még sokfelé álló barikádok elbontását.

PestiSracok facebook image

(MTI / Kiemelt kép: MTI/EPA/Bruno Favre)

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.