Pesti Srácok

Ifj. Lomnici Zoltán: Brüsszel zsarolja Magyarországot, hogy változtatásra bírja a migráció terén

Ifj. Lomnici Zoltán: Brüsszel zsarolja Magyarországot, hogy változtatásra bírja a migráció terén

Brüsszel erős politikai kényszert gyakorol Magyarországra, egyfajta jogi köntösbe öltöztetett politikai elvárásként előírva, hogy változtassunk a migrációs politikán – mondta ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi tanácsadója. Mint ismert, az Európai Unió Bírósága kétszázmillió euró (mintegy nyolcvanmilliárd forint) megfizetésére kötelezte Magyarországot.

– mondta a Magyar Nemzetnek ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi tanácsadója, akit a lap Brüsszel legújabb döntéséről kérdezett. Mint ismert, az Európai Unió Bírósága kétszázmillió euró (mintegy nyolcvanmilliárd forint) megfizetésére kötelezte Magyarországot, mert „nem tartja tiszteletben” az uniós jogszabályokat, egyebek között a nemzetközi védelem megadására és az unión kívüli országok jogellenesen az unió területén tartózkodó állampolgárainak visszatérésére vonatkozó eljárások területén.

Ifj. Lomnici Zoltán szerint Brüsszel manipulál is, egy olyan módszert bevetve, amelyet szándékosan alkalmaz a bírói-technokrata gépezet, annak érdekében befolyásolják végső soron a tagállami kormányzatok döntéseit és cselekedeteit. A szakértő elmondta: mivel az uniós hatalmi elit képtelen elfogadni a magyar kormány és a magyar emberek migrációval szembeni markáns és egyértelműen elutasító álláspontját, Brüsszel most kétszázmillió eurót, valamint a késedelem minden egyes napján egymillió eurót büntetést fizettetne meg a magyar emberekkel azért, mert hazánk nem engedi be a határain belülre az illegálisan érkező migránsokat.

PestiSracok facebook image

Miért teszi ezt Brüsszel?

A bíróság érvelése szerint a magyar kormány nem tartotta be az uniós menekültügyi szabályokat és uniós jogot sértett a kialakított tranzitzónákkal. Ifj. Lomnici Zoltán szerint valójában a bíróság is a brüsszeli álláspontot képviseli, és az uniós intézmények vezető bürokratáitól már megszokott módon, túlterjeszkedve a hatáskörén próbálja – a jog eszközeit felhasználva – rábírni Magyarországot a migránsok beengedésére. Azért teszik ezt az alkotmányjogász szerint, mert hazánk nem hajlandó meghajolni azon brüsszeli döntések előtt, amelyek ránk szabadítanák az illegális bevándorlókat és migránsgettókat hoznának létre az országban.

Az alkotmányjogász szerint értelmezhetetlen olyan tranzitzónáknál a nemzetközi védelem iránti eljáráshoz való hozzáférés „korlátozásáról” beszélni, amelyek már régóta nem működnek. Az is sokatmondó tény ifj. Lomnici Zoltán szerint, hogy a bíróság nem vette figyelembe, sőt, egyenesen súlyosító körülményként értékelte a hazánk alaptörvényének tiszteletben tartása érdekében megindított, és még folyamatban lévő eljárást. Ami a bírságot illeti, annak világos, szerződésekben rögzített követelményei vannak.

– hívta fel a figyelmet. Hozzátette: nem vette figyelembe a bíróság Magyarország azon nyomós és adekvát érvét sem ebben a körben, hogy a 2013. május 30‑i Európai Bizottság kontra Svédország ítélet 55. pontja alapján a bíróság enyhítő körülményként vegye figyelembe, hogy Magyarország eddig még soha nem mulasztotta el a bíróság ítéletében foglaltak teljesítését.

Mindenképpen fizetni kell?

Ifj. Lomnici Zoltán úgy látja, az Európai Unió Bírósága (EUB) által Magyarországra kiszabott kétszázmillió eurós bírság azt jelenti, hogy hazánknak be kell fizetnie ezt az összeget az Európai Unió (EU) költségvetésébe mint büntetést, mivel álláspontjuk szerint nem tartottuk tiszteletben az uniós jogszabályokat. Az EUB ezen túlmenően a szabályozás betartásában mutatkozó késedelem minden egyes napjára további egymillió eurós kényszerítő bírságot szabott ki, amíg Magyarország nem tesz eleget az EUB-nek a 2020 decemberében hozott ítéletben foglaltaknak. Bár főszabályként nem lehet fellebbezni a döntéssel szemben, megjegyzendő, hogy jelen ügy kapcsán a legkirívóbb eljárási szabálysértés a bíróság mérlegelési jogkörében különösen az összegnél figyelhető meg.

– mutatott rá a szakértő. Hozzátette: a gyakorlat alapján a bizottság ellenőrzi a befizetéseket, ennek elmaradása esetén időről időre felszólítást küld. Később egy beszámítási eljárás részeként levonják az adott tagállamnak a költségvetésbe történő soron következő átutalásból.

– fejtette ki ifj. Lomnici Zoltán.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.