Pesti Srácok

Kína "szétzúzással" fenyegetett mindenkit, aki Tajvan függetlenségét szorgalmazza

null

A kínai védelmi miniszter, Tung Csün vasárnap figyelmeztette Tajvant és szövetségeseit, hogy országa "szétzúz" mindenkit, aki a sziget függetlenségét szorgalmazza. A tárcavezető a szingapúri Sangri-la Párbeszéd elnevezésű biztonságpolitikai fórumon felszólalva hangoztatta: a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg "határozottan és erőteljesen" fog fellépni Tajvan függetlenségének megakadályozása érdekében – jelentette a CCTV kínai állami televízió. A védelmi miniszter közvetve támadta az Egyesült Államokat is, amely fegyvereket ad el Tajvannak.

A miniszter kifejtette: külső erők egyre inkább aláássák az "egy Kína" elvet, Tajvannal kapcsolatos törvényeket hamisítanak, fegyvereket adnak el Tajvannak és illegálisan hivatalos kapcsolatokat tartanak fenn.

– mondta, hozzátéve, hogy Kína továbbra is elkötelezett a békés újraegyesítés mellett, de ezt a távlatot a "tajvani függetlenségi erők" fenyegetik. Észrevételeit egy héttel azután tette, hogy Kína befejezte a Tajvan körüli nagyszabású hadgyakorlatokat, miután rekordszámú behatolást hajtott végre a tajvani légtérbe. A kétnapos gyakorlat, amely a sziget szimulált blokádját is magában foglalta, válasz volt Tajvan új elnökének, Laj Csingnak a hét elején történt beiktatására.

PestiSracok facebook image

Kína Tajvant a Népköztársaság részének tekinti. A mintegy 24 millió lakosú szigetnek 1949 óta van saját, független kormánya. A Tajvani-szoroson átívelő feszültség azóta nőtt, hogy januárban Laj Demokratikus Haladó Pártja (DPP) megnyerte az elnökválasztást. A politikus május 20-án tette le az elnöki esküt, és beiktatási beszédében arra szólította fel Pekinget, hogy hagyjon fel a politikai és katonai megfélemlítéssel.

A kínai kormány a DPP-t szeparatista szervezetnek tekinti, és azzal fenyegetőzött, hogy megszállja Tajvant, ha a párt hivatalos lépéseket tenne a függetlenség irányába. Tung Csün a szingapúri Shangri-La párbeszéd keretében amerikai kollégájával, Lloyd Austinnal is találkozott. A háromnapos konferencián a világ minden tájáról több száz miniszter, katonai tisztviselő és szakértő vitatta meg a világ problémás kérdéseit és fenyegetéseit.

Forrás: MTI; Fotó: Telegram

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.