Pesti Srácok

Lemondásra szólította fel a 444.hu főszerkesztőjét az Amerikai Népszava

Lemondásra szólította fel a 444.hu főszerkesztőjét az Amerikai Népszava

A baloldali Amerikai Népszava úgy érzi, hogy a 444 olyan alpári stílusban és olyan szavakat használva írt Gyurcsány Ferenc DK-elnök Rónai Egonnak adott interjújáról, ami teljes mértékben elfogadhatatlanul ocsmány és egyúttal önleleplező. Bartus László, az Amerikai Népszava főszerkesztője azt szorgalmazza, hogy mások is kövessék a példáját és ne támogassák többé a 444-et, valamint lemondásra szólította fel Uj Pétert, a lap főszerkesztőjét. Azt is követeli, bocsássák el Herczegh Márkot, a cikket jegyző munkatársat - írja a Media1.

Bartus László, a nyíltan baloldali, de a DK-val szemben amúgy magát kritikusnak nevező Amerikai Népszava főszerkesztője arról ír, hogy szerinte

Bartus sérelmezi, hogy a 444-es Herczeg úgy számolt be Gyurcsány Ferenc Rónai Egonnak adott, az Indexen szerdán megjelent exkluzív interjújáról, hogy abban a Demokratikus Koalíció (DK) elnökét „El Qro”-nak (elkúró), „őszödi böszmének” és már a cikk címében is „paprikajancsinak” nevezi.

PestiSracok facebook image

Az Amerikai Népszava a 444-et bíráló cikkére a DK-közeli Nyugati Fény bukkant elsőként. A Nyugati Fény maga is „kocsmai színvonalú botrányos fröcsögésnek” minősíti a 444.hu írását, melynek előzményeként felidézték, hogy néhány napja Magyar Péter, a Tisza Pártalelnöke megjelent a 444.hu egyik Facebook-bejegyzése alatt. A Nyugati Fény szerint valószínűleg arról lehet szó, hogy a 444-nél a Magyar Pétertől érkezett minősítgetés után riodalmukban, Magyar Péter rajongóinak hízelegve született meg a mostani, Gyurcsányt „ócsárló” írás.

Bartus a 444-es támogatói pénzek megvonását és a főszerkesztő lemondását szorgalmazza. „A paprikajancsi visszatér 3 – Feri nem megy a kutyák közé” címmel csütörtök délután megjelent 444.hu-s cikk hatására Bartus László, az Amerikai Népszava főszerkesztője bejelentette, hogy azonnali hatállyal lemondta a 444-es Kör nevű fizetőkapus szolgáltatás előfizetését (erről Bartus még képernyőképet is mellékelt bizonyítékként), és erre biztat mindenki mást is. Közölte azt is, hogy a főszerkesztőnek (Uj Péternek) le kell mondania.

Bartus szerint az sem jelenthet mentséget a 444 számára, hogy „a nyomdafestéket nem tűrően botrányos firkálmánya fölött az áll, hogy »Vélemény«, mert szerinte ez nem vélemény, hanem "egy epeömlés, az egykori indexes csapatban felgyűlt, megőrzött és 14 éve folyamatosan adagolt gyűlölet kifejezése, amely demokratikus sajtóban páratlan nyíltsággal fejezi ki egy szerkesztőség elfogultságát, ami most már bosszúval is párosul, mert Gyurcsány megmondta az igazat erről a sajtóról”.

Bartus úgy véli:

Bartus azt is megjegyzi, hogy Orbánról sosem ír ilyen stílusban a 444. A főszerkesztő ezután buzdítja az embereket, hogy mutassák meg a 444.hu-t támogató alapítványoknak, európai és amerikai demokrácia- és sajtószabadság központoknak, az amerikai nagykövetségnek ezt az írást arról, hogy hogyan írnak az ellenzékről.

Bartus cikkében azt írja, szerinte azért is tart itt az ellenzék, mert ilyen a magát demokratikusnak nevező sajtó: 14 éve „gusztustalan, alpári gyűlöletprogagandát folytatnak, hozzájárulva ezzel a diktatúra kialakulásához és zavartalan működéséhez”.

- hangsúlyozza az Amerikai Népszava főszerkesztője.

(Media1)

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.