Pesti Srácok

Sikeresen landolt a Holdon a kínai Csang'o-6 nevű holdszonda

null

Sikeresen landolt a Hold "túlsó" oldalán a kínai Csang'o-6 nevű űrszonda, hogy kőzetmintákat gyűjtsön a Földet kísérő égitest eddig nem kutatott, rejtett oldalán – jelentette vasárnap a kínai űrügynökségre hivatkozva a Hszinhua állami hírügynökség.

A kínai Hold istennőről elnevezett szonda május harmadikán indult Kína legnagyobb, Hosszú Menetelés-5 nevű hordozórakétája fedélzetén a dél-kínai Hajnan szigeten található Vencsang indítóközpontból. A leszállóegység az indítást követően 35 perccel vált le, a szonda pedig vasárnap reggel szállt le a Holdon. A küldetés mérföldkőnek számít az ország ambiciózus űrprogramja szempontjából. Ha sikerrel jár, ez lenne az első alkalom, hogy a Hold túlsó oldaláról talaj- és kőzetmintákat hoznak vissza a Földre.

Ez a hatodik holdi küldetés, amelyet Kína 2007 óta indított. A Csang'o-4 2019-ben az első űrszonda volt, amely leszállt a Hold túlsó oldalán. A Csang'o-5 négy éve, 2020 november 24-én indult mintákat gyűjteni. A keringő, leszálló és visszatérő egységből álló eszköz december elsején szállt le az Oceanus Procellarum (Viharok óceánja) nevű nagy kiterjedésű lávamezőn, hogy talajmintákat gyűjtsön. A legutóbbi, május 3-án indított, és várhatóan 53 napig tartó kínai misszió célja, hogy mintákat gyűjtsön egy nagy kráterből, a Hold Déli-sarkán fekvő Aitken-medencében. A mintákat várhatóan június 25-e körül hozzák vissza a Földre. Kína korábban azt közölte, hogy 2030-ra emberes küldetést akar indítani a Holdra. A Hold az elmúlt években számos űrhajózó nemzet érdeklődésének középpontjába került, mivel a feltételezések szerint értékes nyersanyagokat tartalmaz.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.