Pesti Srácok

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a választások tétje a háború eszkalációjának megállítása

null

Számtalan olyan lépés történik Európában, ami az ukrajnai háború eszkalációjának irányába mutat, ezt kell megállítani a június 9-ei európai parlamenti (EP-) választásokon - jelentette ki a honvédelmi miniszter pénteken Szentendrén, a kormánypártok országjáró fóruma előtt tartott sajtótájékoztatón.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte, hogy a háborúk megindulásának mindig van egy folyamata: először beszélnek róla, aztán előkészületek történnek, és utána megkezdődik. Két évvel ezelőtt elindult két keresztény szláv nép egymás közötti háborúja, és a Nyugat úgy döntött, hogy az ismert módon kezeli, noha sok más lehetőség is lett volna - mondta. Felhívta a figyelmet arra, hogy megindult egy eszkalációs folyamat, amely a világ biztonságát komolyan veszélyeztető kockázattá nőtte ki magát, és mostanra egy előkészületi fázishoz érkezett.

- hangsúlyozta a miniszter. Hozzátette, most van a lehetőség és az alkalom arra, hogy az európai választók a békére szavazzanak. "Hallaniuk kell az európai vezető politikusoknak, hogy ez az ország semmiképpen sem akarja ezt az utat tovább járni" - közölte. Szalay-Bobrovniczky Kristóf arra kért minden magyart, hogy arra a pártra szavazzon, "amelyiknek az egyetlen és legvilágosabb üzenete a béke, ez pedig a Fidesz". Vitályos Eszter kormányszóvivő, a térség fideszes országgyűlési képviselője házigazdaként elmondta, hogy az utolsó nagy kampányeseményükön olyan aktuális és fontos témákról lesz szó, mint amilyen a háború kérdése.

PestiSracok facebook image

- közölte, hozzátéve: ezért fontos megbeszélni, hogyan tudják megőrizni Magyarország békéjét, biztonságát és nyugalmát, hogyan tudja a magyar kormány, a Honvédelmi Minisztérium szavatolni, hogy Magyarországon béke és biztonság maradjon a következő időszakban is.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még