Pesti Srácok

A szerb rendőrség leszámolt a csütörtöki rendőrgyilkosság elkövetőjével

A szerb rendőrség leszámolt a csütörtöki rendőrgyilkosság elkövetőjével

A rendőrség leszámolt pénteken azzal a férfival, aki egy nappal korábban egy rendőrt megölt, egyet pedig megsebesített a szerb-boszniai határ mellett – közölte Ivica Dacic szerb belügyminiszter pénteken. A közlemény szerint a tárcavezető a kelet-szerbiai Loznicára utazik, ahol az elkövetőt a rendőrség lelőtte.

Csütörtökön egy rendőr meghalt, egy további pedig megsebesült abban a lövöldözésben, amely a Bosznia-Hercegovina és Szerbia közötti Lipnicki Sor határátkelőnél tört ki. A rendőrök igazoltatás céljából egy Mercedes típusú, szerbiai rendszámú autót állítottak meg, amelyben két férfi ült. Az igazoltatás során az egyik férfi kiszállt az autóból, majd rálőtt a rendőrökre, egyiküket mellkason, a másikat vállon lőtte, majd elmenekült. A rendőröket kórházba szállították, de a mellkason lőtt rendőr belehalt sebesüléseibe. Kollégájának állapota stabil.

A helyszínelés során egy Artan Hajrizi névre Koszovóban kiállított útlevelet, valamint egy ugyanerre a névre Németországban kiállított személyi igazolványt találtak. Az elkövető ellen körözést adtak ki, drónokkal és helikopterekkel is keresték. Ivica Dacic csütörtökön azt mondta, a jelek kétség kívül arra utalnak, hogy terrortámadás történt, szervezett akcióról volt szó, amely Koszovóból indult. Albin Kurti koszovói miniszterelnök szerint viszont az ügyet nem szabad átpolitizálni, hanem biztonsági, jogi és szakmai szemmel kell megvizsgálni.

A Kosovo Online című hírportál arról számolt be, hogy a Németországban élő Artan Hajrizi a hatóságokkal és a koszovói sajtóval is felvette a kapcsolatot, és közölte, nem ő volt az elkövető, dokumentumait korábban ellopták, amit jelentett is a német rendőrségen. Elmondása szerint az elkövető a testvére, Faton Hajrizi lehetett, aki néhány napja szökött meg a börtönből. A szerb belügyminisztérium péntek reggel már azt közölte, Faton Hajrizi után folyik a hajtóvadászat.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Marko Drobnjakovic

Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.