Pesti Srácok

Az amerikai belbiztonsági minisztérium a Titkosszolgálatnál vizsgálódik a Trump-merénylet miatt

null

Vizsgálatot indított az amerikai belbiztonsági minisztérium szerdán az elnökök védelméért felelős Titkosszolgálatnál (Secret Service) a Donald Trump elleni merényletkísérlettel kapcsolatban.

A belbiztonsági minisztérium szerdán kiadott közleménye szerint az eljárás célja, hogy áttekintse Donald Trump július 13-i kampányeseményének biztosítását és a Titkosszolgálat erre vonatkozó eljárásrendjét.

Joe Biden amerikai elnök korábban független vizsgálatot ígért a körülmények tisztázására. Kimberly Cheatle, a Titkosszolgálat igazgatója kedden a CNN-nek adott interjúban elismerte, hogy az általa irányított hatóság viselt átfogó felelősséget az esemény biztosításában, annak tervezését és kivitelezését illetően, ugyanakkor hozzátette, hogy a különböző rendvédelmi szervek között felosztották a "felelősségi területeket". A szövetségi illetékes cáfolta, hogy erőforrásokat irányítottak volna át más kiemelt, szintén Pennsylvania államban tartott rendezvények miatt Donald Trump választási gyűléséről.

Szombaton, Donald Trump Butlerben tartott nagygyűlésével egy időben onnan mintegy 50 kilométerre, Pittsburgh-ben választási eseményt tartott Jill Biden, az elnök felesége, míg Kamala Harris alelnök, az állam keleti nagyvárosában Philadelphiában mondott kampánybeszédet.

PestiSracok facebook image

Kimberly Cheatle, egy másik interjúban azt mondta, hogy biztonsági kockázatok körébe sorolták azt az épületet, amelynek a tetején a támadó elrejtőzött, de az a döntés született, hogy miután az épület legmagasabb pontja "ferde tető", az épületet belülről biztosítják.

A támadó egy egy-, és részben kétszintes üzemi épület tetejére jutott fel, ami légvonalban mintegy 130 méterre volt a pódiumtól, ahol Donald Trump beszédet mondott. Az eddigi nyomozás megállapította, hogy Thomas Matthew Crooks jelenlétét helyi rendőrök észlelték, és gyanús körülményként jelezték, valamint felvételek jelentek meg arról is, hogy a közönségből is többeknek feltűnt a támadó jelenléte, akik jelezték ezt a hatóságoknak, ennek ellenére Crooks több lövést is leadhatott, megölve egy embert és megsebesítve többeket, köztük magát Trumpot is.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.