Pesti Srácok

Az Egyesült Államok és Japán a katonai együttműködés elmélyítéséről döntött

null

Az Egyesült Államok és Japán a katonai együttműködés elmélyítéséről döntött a Kína, illetve Észak-Korea jelentette fenyegetések tükrében.

Ebben állapodott meg Antony Blinken amerikai külügyminiszter, aki Lloyd Austin védelmi tárcavezető társaságában tett látogatást vasárnap Japánban, ahol Jóko Kamikavával, a szigetország külügyminiszterével, és Minoru Kihara nemzetvédelmi miniszterrel egyeztettek. Közös nyilatkozatukban a miniszterek hangsúlyozták az amerikai-japán szövetség jelentőségét, ami – mint fogalmaztak – "az indiai-csendes-óceáni térségben és azon túlmutatón is a béke, biztonság és jólét sarokköve". A találkozón született megállapodások központi eleme egy közös katonai parancsnoki központ létesítése Japánban a két ország haderői közötti együttműködés megkönnyítésére.

Blinken és Austin mindemellett megerősítették az Egyesült Államok elkötelezettségét az úgynevezett kiterjesztett elrettentés mellett Japán védelme érdekében. A kiterjesztett elrettentés fogalma arra vonatkozik, hogy az Egyesült Államok katonai képességeinek teljes eszköztárát, ideértve nukleáris arzenálját is kész bevetni szövetségese védelmében. A mostani megállapodások a közös nyilatkozat szerint a térségbéli növekvő fenyegetésekre adott válaszok. A dokumentum kiemeli, hogy Kína külpolitikája a nemzetközi rend saját előny érdekében történő megváltoztatását célozza mások kárára. Kína fokozódó erődemonstrációi a Dél-kínai-tengeren, és atomarzenáljának gyors fejlesztése "komoly aggodalomra" ad okot. A miniszterek egyben élesen bírálták Észak-Korea atom-, illetve rakétaprogramját, valamint Phenjan, Peking és Moszkva fokozódó együttműködését.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA pool/Majama Kimimasza

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.