Pesti Srácok

Gál Kinga: Egy európai alternatívát szeretnénk kínálni, nem egy alternatívát Európának

Gál Kinga: Egy európai alternatívát szeretnénk kínálni, nem egy alternatívát Európának

Hivatalos megalakulását követően a Patrióták Európáért pártcsalád az Európai Parlament harmadik legnagyobb erőjévé vált. A frakció létrejötte kapcsán Gál Kinga, a frakció első alelnöke adott interjút, melyben többek közt a megalakulásig vezető útról, a pártcsalád létrehozásának jelentőségéről és a legsürgetőbb feladatokról kiemelve a béke megteremtése irányába tett konkrét politikai lépéseket beszélt.

Az elmúlt napok intenzív tárgyalással és munkával teltek. Másfél héttel ezelőtt Bécsben közép-európai pártelnökök, Orbán Viktor a Fidesz, Andrej Babis a cseh ANO és Herbert Kickl az osztrák Szabadságpárt részéről közösen aláírta a Patrióta kiáltványt Európa jövőjéért, és bejelentették európai parlamenti frakcióalapítási törekvéseiket – fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjújában Gál Kinga, hozzátéve, hogy azóta szinte naponta jelezte érdeklődését a frakcióhoz való csatlakozás iránt több és több párt Európa-szerte. Így jutottak el hétfőig, amikor is 13 európai párt 84 képviselője 12 tagállamot képviselve létrehozta az Európai Parlament harmadik legnagyobb frakcióját. Nem sokszor alakul új frakció az Európai Parlamentben ilyen rövid idő alatt. Átütő összeurópai siker tehát a patrióta, szuverenista jobboldali pártok ilyen mértékű összefogása. Történelmi jelentőségűnek ezért lehet joggal nevezni ezt a frakcióalapítást.

A pártcsalád nevének eredete alapján a képviselő kifejtette, hogy ez a megnevezés az, ami a legjobban lefedi, hogy kik vagyunk és mit céloznak meg. Hiszen mindannyian büszke hazafiak, akik meg szeretnék őrizni saját hazájukat és kultúrájukat úgy, ahogy elődeiktől örökölték. Képesek és hajlandóak küzdeni a nemzeti érdekeinkért. Olyan pártok európai parlamenti képviselőivel kezdték meg a közös munkát, akik a tagállamaik és választópolgáraik érdekeit helyezik előtérbe és határozottan fel fognak lépni azokkal a brüsszeli bürokratikus döntésekkel szemben, amelyek antidemokratikus módon semmibe kívánják venni az állampolgárok érdekeit, valamint a demokratikusan megválasztott nemzeti kormányok szuverenitását.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Gál Kinga. A teljes interjút ITT olvashatják.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.