Pesti Srácok

Megölték Teheránban a Hamász politikai vezetőjét

Megölték Teheránban a Hamász politikai vezetőjét

Teheránban merényletben megölték Iszmail Hanijét, a gázai iszlamista Hamász terrorszervezet politikai vezetőjét órákkal azután, hogy részt vett az iráni elnök eskütételi ceremóniáján. A Hamász közleményében Izraelt vádolja.

Hanije hajnali két óra körül vesztette életét, néhány órával azután, hogy egy izraeli vadászgép Libanonban, Bejrút szívében megölte a Hezbollah műveleti központjának vezetőjét. Az iráni Forradalmi Gárda bejelentette, hogy Hanijét egyik biztonsági őrével együtt ölték meg. A Hamász közleménye szerint Hanijét egy izraeli támadás ölte meg. A Hamász politikai hivatalának helyettes vezetője, Musza Abu Marzuk kijelentette, hogy "Iszmail Hanije meggyilkolása gyáva tett, amely nem marad válasz nélkül".

- tette hozzá.

PestiSracok facebook image

A Hamász közleménye szerint Hanijét "a teheráni rezidenciáján elkövetett, áruló, cionista rajtaütésben" ölték meg. Az iráni Forradalmi Gárda bejelentette, hogy "kinyomozzuk Hanije halálát, és később közöljük a vizsgálat eredményét". A szervezet 62 éves vezetőjét először 2017-ben választották meg a Hamász politikai irányítójának a leköszönő Háled Mesaal helyére, majd 2021 augusztusában újabb négy évre meghosszabbították hivatalában. Haníje a Gázai övezet északi részén fekvő Sati menekülttáborban született, halász apja egy Askelon melletti palesztin faluból menekült Gázába Izrael megalakulása, 1948 körül. Fiatal korában Izraelben dolgozott, hogy segítsen eltartani családját, s az 1980-as években tagja volt a Gázai Iszlám Egyetem hallgatói tanácsának.

Az izraeli hatóságok először 1989-ben ítélték el három évre, majd Libanonba deportálták, ahonnan egy évvel később visszatért a Gázai övezetbe, és az Iszlám Egyetem adminisztratív igazgatója lett. A Hamász akkori vezetője, Ahmed Jaszin sejknek 1997-es, izraeli börtönből szabadulása után Hanijét nevezték ki irodavezetőnek. 2003-ban könnyebben megsebesült egy izraeli merényletkísérletben, amikor Jeruzsálem megpróbálta felszámolni a Hamász gázai vezérkarát. Haníjét jelölték 2005-ben a Hamász parlamenti listájának élére a palesztin választásokon, s egy évvel később győzelemre vezette a terrorszervezetet a rivális palesztin Fatah párt felett, és a Palesztin Hatóság miniszterelnökévé választották.

Túlélte a Fatah ellene elkövetett merényletkísérletét 2006-ban, majd 2007-ben a Palesztin Hatóság elnöke, Mahmúd Abbász úgy döntött, hogy meneszti a miniszterelnöki posztról, de a Hamász nem volt hajlandó elfogadni ezt. Hanije továbbra is irányította a Gázai övezetet, de Ciszjordániát nem, ahol a Fatah vette át az igazgatást. 2017-ben Jahíje Szinuárt választották a Hamász gázai vezetőjévé, és Hanije Dohába, Katar fővárosába költözött, a szervezet politikai irányítója lett. Egy hónappal az október 7-i mészárlás után dédunokája és egyik unokája is meghalt izraeli támadásban a Gázai övezetben. Áprilisban három gyermeke és három unokája, júniusban nővére vesztette életét izraeli támadásban a Sati menekülttáborban.

A szervezet politikai vezetőjeként Hanije feladatköre elsősorban szimbolikus volt. A szakértők szerint a tényleges hatalom a Hamász Gázai övezetben tartózkodó katonai vezetőinek, Jahíje Szinuárnak és Mohammed Deifnek a kezében van.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/EPA/Mohamed Szaber)

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.