Pesti Srácok

A brit balos kormány megválasztása óta csúcsokat dönt a migráció Angliában

A brit balos kormány megválasztása óta csúcsokat dönt a migráció Angliában

Hétszáznál is több migráns kelt át kis csónakokon egy nap alatt Franciaországból Nagy-Britanniába a La Manche csatornán - derült ki a brit belügyminisztérium hétfőn ismertetett adataiból. Vasárnap 703 menedékkérő érkezését regisztrálták az angol partokon, ami új rekord Keir Starmer brit miniszterelnök múlt havi hivatalba lépése óta.

Az illegális bevándorlás megfékezése az idei brit választási kampány egyik kiemelt témája volt. Starmer, akinek Munkáspártja a július eleji voksoláson győzelmet aratott, hivatalba lépését követően közölte, hogy nem kívánja végrehajtani a menedékkérők ruandai áttelepítési programját, amelyet a megelőző kormány dolgozott ki. Starmer ehelyett az embercsempészbandák elleni fellépést szorgalmazta, amelyek a migránsoktól fejenként több ezer eurót vesznek el, hogy megszervezzék a veszélyes tengeri átkelést.

Az év eleje óta a brit partokra érkező 18 342 menedékkérőt regisztráltak, ami 13 százalékos növekedést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest. Az idén már 25-en haltak meg a veszélyes átkelés közben.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.