Pesti Srácok

Az Egyesült Államok engedélyezte 600 Partiot rakéta eladását Németországnak

Az Egyesült Államok engedélyezte 600 Partiot rakéta eladását Németországnak

Az Egyesült Államok jóváhagyta legfeljebb 600 Patriot légvédelmi rakéta és a hozzá tartozó felszerelések eladását Németországnak - jelentette be csütörtök este a Pentagon. Az 5 milliárd dolláros ügyletet még a kongresszusnak is jóvá kell hagynia.

A Pentagon Védelmi Biztonsági Együttműködési Ügynöksége (DSCA) közleményében hangsúlyozta, hogy a tervezett eladás támogatja az Egyesült Államok külpolitikáját és nemzetbiztonságát azáltal, hogy javítja egy NATO-szövetséges biztonságát, ami fontos az európai politikai és gazdasági stabilitás szempontjából. Az eladás támogatni fogja továbbá Németországnak azt a célját, hogy erősítse védelmét, valamint az Egyesült Államok és a NATO erői közötti átjárhatóságot.

A Patriot légvédelmi rendszer akár 100 kilométeres távolságban, 30 kilométeres magasságban is használható ellenséges repülőgépek és rakéták elleni küzdelemben.

A német hadsereg jelenleg kilenc Patriot rendszerrel rendelkezik. Más európai országokban, köztük Görögországban, Hollandiában, Lengyelországban, Romániában, Spanyolországban és Svédországban is van Patriot rendszer. Németország három Patriot légvédelmi rendszert adományozott Ukrajnának az orosz támadás kezdete óta.

PestiSracok facebook image

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.