Pesti Srácok

Csaknem négyezer embert evakuáltak az erdőtüzek miatt Törökországban (Videó)

Csaknem négyezer embert evakuáltak az erdőtüzek miatt Törökországban (Videó)

Csaknem négyezer embert kellett biztonságba helyezni Törökország nyugati részén, mert továbbra is erdőtűz tombol legalább öt város körül - közölték szombaton a török katasztrófavédelmi hatóságok.

Az utóbbi egy hétben 131 helyen ütött ki tűz mezőgazdasági vagy erdős területeken és városok körül, köztük Izmir határában. A TRT állami műsorszolgáltató pénteken este arról számolt be, hogy Törökország harmadik legnagyobb városában, az Égei-tenger partján fekvő Izmirben egy erdőtűz lángjai elértek egy lakóparkot és egy ipari területet. Szombat reggel a mezőgazdasági és erdészeti miniszter azt közölte, hogy az éjszaka 17 lakóház leégett a Yamanlar nevű külkerületben, 105 lakóház és 44 céges ingatlan pedig veszélybe került, ezért még pénteken azokból is evakuálni kellett a lakókat, dolgozókat.

Az egészségügyi minisztérium adatai szerint Izmirben 78 embert kellett kórházba szállítani, elsősorban füstmérgezéssel, és közülük 29-et benntartottak megfigyelésre.

PestiSracok facebook image

A tűzoltók munkáját 13 repülőgép és helikopter is segítette az éjszaka, aminek köszönhetően reggelre sikerült visszaszorítani a tüzet a lakott részektől. A tűz csaknem 1600 hektárnyi növényzetet égetett föl. A mezőgazdasági és erdészeti miniszter elmondta, hogy hat embert őrizetbe vettek az erdőtüzekkel kapcsolatban szabotázs gyanúja miatt, közülük kettőt Izmirben, négyet pedig az északnyugati Bolu városban. Törökország egész nyáron kánikulával küszködött, ami országszerte erdőtüzeket okozott.

Forrás: MTI; Fotó: Légi felvétel a lángok által felperzselt erdős területekről a törökországi Gallipoli-félszigeten fekvő Canakkaléban 2024. augusztus 16-án. MTI/AP/DIA Images

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.